A drogtanyára zárt pit bull és a rossz gazdijelölt megváltoztatta egymás életét

Penni évekig egy drogtanya alagsorába volt bezárva, míg meg nem mentették. Blaine-t pedig négy állatmentő csapat utasította vissza, hogy nem jó gazdijelölt, mert sokat dolgozik. Aztán ők ketten egy pár lettek. Blaine-nek fél évbe telt, mire a rettegő kutya rá mert nézni. Csodálatos, hogy ők ketten együtt honnan hova jutottak.

Blaine több hónapig keresett örökbe fogadható kutyát, de 4 állatmentő csapat sem tartotta megfelelő gazdának, mert hétfőtől péntekig irodai munkát végez. Aztán egy véletlen folytán Penni-be botlott, aki egy drogtanya alagsorába zárva élt. Onnan egyszerűen elzavarták, rendőrök szedték össze, Penni azonnal az altatási lista elején találta magát. Korát is csak megközelítőleg tudják.

Blaine elvállalta az örökbe fogadását, de a kezdeti időszak mindkettőjük részére rémálom volt. A fizikai bántalmazás mellett Penni súlyos mentális problémákkal küzdött, lénygében nem volt olyan dolog körülötte, amitől nem rettegett. Új gazdájának 3 kerek évébe telt, mire változást ért el. Blaine saját bevallása szerint még soha nem látott ennyire magába zárkózott kutyát. Aztán elkezdte kirándulni vinni. Az egyre nagyobb kihívások végül megnyitották Pennit a világ felé.

„Hat hónapba telt, mire egyáltalán rám nézett” – mondja Blaine – „Igazán stresszes volt, hogy az enyém lett, és hozzá kellett szoktatnom egy normális élethez. Főleg házon belül vannak váratlan viselkedései, hosszadalmas folyamat a gyógyulása, de ha kimegyünk szabad térre, mintha egy kapcsoló átkapcsolná. Teljesen más kutya lesz belőle.”

Blaine még mindig egy irodában dolgozik, de a hétvégék csak az övék, meg sem állnak a legkalandosabb helyekig. Olyan kanyonokat másznak meg együtt, ami még az embereket is próbára teszi. Egy különleges módszerrel jutnak fel a nehezen megközelíthető helyekre, amit egy véletlennek köszönhetően találtak ki.

 

Penni az egyik kiránduláson megvágta az egyik mancsát, így Blaine a hátára vette, úgy mentek tovább. Penni annyira jól egyensúlyozott és olyan kényelmesen elvolt gazdája hátán, hogy azóta a nehezebben mászható részeken is így mennek.  

„Aki ismeri Penni-t, ismeri a múltját, és látja, hogyan viselkedik házon belül illetve a szabadban, az tökéletesen megérti, min mehetett keresztül. A rettegés még mindig nagy gondot okoz, de Penni soha nem rombol.” (bár gazdája szerint egyedül a jóga matracok ellen érez olthatatlan vágyat).

Blaine Penni történetével próbálja megmutatni az embereknek: nem a fajtát kell hibáztatni egy kutya viselkedéséért: ha egy állat rossz környezetbe kerül, akkor a rossz úton fog haladni – és ez igaz az emberre is. Ha rosszra tanítunk egy kutyát, pontosan azt fogjuk kapni tőle.

„Látni azt, hogy visszatér belé az élet, ahogy kimegyünk a szabadba… ő az a kutya, akitől még a macskások is kutyássá válnak” – jellemzi Penni-t Blaine.

Penni, ahogy megtalálta a helyét a világban, úgy nyit felé, barátkozik, és kezdi elhinni, hogy neki is szabad boldognak lennie. Hála egy embernek, aki a helyi állatmenhelyek szerint nem megfelelő gazdijelölt senki számára.

 

Kapcsolódó tartalmainkból:

Megmentették egymást, most pedig a leglélegzetelállítóbb kalandokat élik át együtt

Lélegzetelállító fotók – kirándulj és kempingezz kutyáddal

Többnapos gyalogtúra? Ezekre lehet szükséged

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: hmpyg
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...