Kutyabarát kórház Új-Zélandon

Az új-zélandi kórházban semmi kifogást nem emeltek az ellen, hogy egy 9 éves autista kisfiút, képzett segítő kutyája elkísérjen az MRI vizsgálatra, sőt még a kórházi ágyat is együtt foglalhatták el.

Az Új-Zélandon élő, 9 éves James Isaac számára a világ zavaros és ijesztő hely. A kisfiú súlyos autizmussal kénytelen együtt élni, nem beszél, és irtózik mindenféle érintéstől.

James-nek szerencsére nem egyedül kell szembenéznie betegségével, segítő kutyája Mahe mindig mellette van, és a „világ végére” is elkíséri kis gazdáját. 

Nemrég a kisfiúnak MRI vizsgálatot rendeltek el orvosai, a kórházba hűséges társa is vele tartott. Még a kórházi ágyba is befeküdt, hogy megnyugtassa a kisfiút, biztosítsa együttérzéséről, és arról, hogy minden rendben lesz. 

„Csak nézte James-t, és az aggódás látszott a szemében” – mondta Michaelle Isaac, James édesanyja a Stuff.co.nz.-nek. Mahe segítsége felbecsülhetetlen a rutin kórházi kezelések során is, ő James legjobb barátja, azóta, hogy két és fél évvel ezelőtt hozzánk került. Nyilvános helyeken James hajlamos pánikba esni és szorongani, ilyenkor Mahe az, aki képes megnyugtatni.  – folytatta az édesanya.

 „Létezik egy szinte mágikus kapcsolat az autista gyerekek és a kutyák között. Ők azok, akik a leginkább le tudják nyugtatni a szorongó kis betegeket. A szülők és testvéreik helyett a gyerekek sokszor inkább a kutyával létesítenek szemkontaktust, tőle várják a megnyugtatást.” – nyilatkozta Wendy Isaac, aki az új-zélandi, Trust Segítőkutyák képzésével foglalkozó szervezetnél dolgozik.

A fekete labradornak, mint ahogyan a többi kutyának is, hat hónapos képzésen kell megfelelnie, hogy autista segítőkutya válhasson belőle.

Ha Jamesnek továbbra is rohamai lesznek, Mahe-nak meg kell tanulnia, hogy azokat előre jelezze a családnak.


A napokban születetett döntés Rexről, a németjuhászról, aki eddig elkísérhette gazdáját, Dr. Varga Károlyt a gyermekorvosi rendelőbe, és segíthetett leküzdeni a legkisebbeknek a doktor bácsival és az orvosi vizsgálatokkal szembeni félelmet. Egy feljelentés kapcsán kezdtek vizsgálódni az illetékesek az ügyben, a végeredmény pedig minden kutyabarát előtt ismert. Tegyük hozzá, tény, hogy a fenti négylábúnak terápiás végzettsége van, míg Rexnek, a magyar kitiltott kutyának még nincs. Azonban azt is jegyezzük meg, hogy a hatóság nem erre hivatkozva hozta meg döntését.


 

Kapcsolódó cikkek

Rexnek nincs helye a rendelőben

Kutyával rendel a gyerekorvos, feljelentették 

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: stuff.co.nz
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...