Saját KB bal
Saját KB jobb

Nem engedték be a hölgy vakvezető kutyáját a kávézóba, mert csak kistestű kutyákat látnak szívesen

Anglia – Még a 25 éves Lauren Monument érezte magát zavarban, amikor meg akart ebédelni férjével és unokaöccseivel, de a hely alkalmazottja nem engedte be vakvezető kutyáját. Próbálták elmagyarázni neki, mit jelent esetükben az eb jelenléte, de a kávézó dolgozói arra hivatkoztak, hogy ők csak kistestű állatokat engedhetnek be.

 

Bizonyos helyeknek nincs szüksége ellenségekre, saját magukat is sikeresen lejáratják. Ahogyan ez az Egyesült Királyságban fellelhető kávézó is elintézte magának a hírnevet. Természetesen a vak hölgy sem hagyta annyiban a dolgot, közösségi oldalán osztotta meg a hellyel kapcsolatos tapasztalatait.

A hely tulajdonosai félreértésnek nevezték a történteket, ami fölött mindenki értetlenül áll, hogy mire gondolhattak ez alatt. A hölgyet ugyanis kerek perec visszautasították, amikor vakvezető kutyájával együtt akart bemenni egy ebédre férjével és unokaöccseivel.

Már az ajtóban fennakadtak az egyik alkalmazott miatt: figyelmeztette őket a dolgozó, hogy higiéniai okokból nem hozhatnak be ekkora kutyát. Azt javasolta a családnak, hogy foglaljanak helyet kint – amihez azonban már nagyon hideg volt, ráadásul kisgyerekekkel voltak.

Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ő egy vakvezető kutya, és jogom van, hogy bevigyem magammal, de a hölgy azt mondta, hogy nem látják szívesen a kávézóban és kint, a hidegben kell leülnünk – írta meg közösségi oldalán Lauren. – Próbáltuk elmagyarázni a kutyánk hivatalos kísérő kutya könyvével, hogy a törvény a döntő ilyen esetekben, de senki nem volt hajlandó elolvasni. Elbújtak a konyhában és a pénztárgép mögött, hogy elkerüljék a további beszélgetést velünk. –

Lauren egyébként egy ritka genetikai betegség miatt veszítette el a látását még 13 évesen. Goldie, a segítő kutyája 5 éve hű társa, mindenhova elkíséri. Még a hölgy nyolc éves unokaöccse is annyira felháborodott, hogy a rendőrséget akarta kihívni, mert szerinte ez így „nem volt fair”.

A kávézó ablakára kiragasztott papír szerint egyébként a kistestű, jól viselkedő kutyák hétfőtől szombatig bemehetnek, de „higiéniai okokból” vasárnap már őket sem látják szívesen.

Természetesen a kávézó hamarosan kitett saját közösségi oldalára egy közleményt, amely szerint akkor utasították vissza a kutyát, amikor Lauren még nem azonosította, mint hivatásos kísérő kutya. Amint megtudták, hogy az, felajánlottak egy asztalt a családnak, de akkor már nem éltek vele. – Sajnáljuk, hogy a hölgy megkülönböztetve érzi magát, mindig beengedjük a kísérő kutyákat – írták.

Az nem igazán érthető, hogy egy vak ember miért ne azonosítaná azonnal vakvezető kutyáját, miután nem akarják beengedni valahova, de természetesen a hely igyekszik védeni hírnevét.

 

Gyakran előfordul:

Elnézést kért a Rossmann, amiért nem engedték be a vakvezető kutyát

A kávézó előtt türelmesen várakozó kutya fotójával lobbiznak az emberek, hogy a kávézó legyen kutyabarát

Nincs kivétel – Rod Stewartot elküldték egy kávézóból kutyája miatt

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: mirror

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...