Saját KB bal
Saját KB jobb

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a kutyáját járőrkocsiba bokszoló rendőr ellen

Tavaly február óta húzódott a dányi rendőr ügye, aki teli erőből megütötte kistestű kutyáját, mert az elszökött otthonról, az eb pedig az ütés hatására berepült a járőrautó csomagtartójába. Már az is sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy időközben a feljelentés ellenére az akkor még állásából felfüggesztett rendőr újra munkába állhatott, most pedig a Központi Nyomozó Főügyészség mondta ki: semmilyen bűncselekmény nem történt, így a nyomozást megszüntették az ügyben.

 

Nem is volt állatkínzás – számtalanszor cseng a már jól ismert mondat a fülünkbe az ügyészségekről, bíróságokról kishazánkban. A dányi rendőr esetében sem történt semmilyen bűncselekmény, a beszerzett bizonyítékok az állatkínzás vétsége és a szolgálatban kötelességszegés tekintetében az egyszerű gyanút is tisztázták, G. István gyanúsítotti kihallgatására nem is került sor, a nyomozás lezárult.

Februárban számoltunk be az esetről, ahol egy rendőr ököllel ütötte meg saját kutyáját, mert az elkóborolt otthonról. Akkor hatalmas port kavart az ügy, szinte rögtön azonosították a férfit a felvétel alapján. A rendőr egy ház elé parkolt a szolgálati autóval, az ott lakó fiú videózta le, amint akkorát bokszolt a kutyába, hogy az berepült a csomagtartóba. Mint utóbb kiderült, a G. István dühös lett, mert a kutya állítólag agresszíven viselkedett a lányával, majd miután ők maguk kizárták a lakásból, elcsavargott otthonról. Akkor azonnal felfüggesztették állásából és vizsgálat indult ellene, azonban már augusztusban kiderült, hogy újra rendőrként dolgozik.

A férfi állítólag megbánta, amit tett, kutyájáról pedig lemondott, aki ezután az Állatvédőrséghez, Tornóczki Anitához került, aki arról számolt be, hogya kutyán nem látszódnak rossz bánásmód vagy elhanyagolás nyomai.  

A a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos szakvéleménye szerint „az általa megfogott és bal kezében tartott kis testű állatot belógatta a szolgálati gépjármű kinyitott, padlószinttel egybeeső pereme fölé, majd előre dőlve – anélkül, hogy törzse elfordult volna – felemelt, majd lejjebb engedett, de nem hátrahúzódott ököllel a kutya fejére irányuló ütést mért”, majd „az állat nyakát elengedte, ily módon az beesett a burkolattal ellátott, egyben takaróval és golyóálló mellénnyel bélelt csomagtérbe”.

A Főügyészség úgy gondolja, hogy „a bántalmazási cselekmény megbotránkoztatásra és fájdalom előidézésére alkalmas, de az ebnek maradandó egészségkárosodását, pusztulását nem okozhatta”, így az ügyet megszüntették: a rendőrként dolgozó, a védtelenek védelmére felesküvő hivatalos személyt, aki nyilvánosan és szándékosan bántalmazott egy védtelen, nála sokkal gyengébb élőlényt, már ki sem hallgatták.

Azt nem tudni, hogyha semmi érdemleges nem történt a videón látottak alapján, akkor miért kellett új településre, Isaszegre helyezni a rend őrét, miért nem maradhatott eredeti szolgálati helyén, Dányban.

 

Az előzmények és még több megrázó történet Magyarországról:

Újra munkába állhatott a rendőr, aki februárban ököllel bokszolta be kutyáját a rendőrautóba

A hatóságok nem találták állatkínzásnak a 129 kutyával működő abai szaporító telepet

Nincs elég szörnyű szaporító telep ma Magyarországon, hogy az emberek szeme kinyíljon

A szomszéd kutya fájdalmas nyüszítése nem magányügy

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...