Saját KB bal
Saját KB jobb

Megkereste portálunkat a keszthelyi ügy biológia tanára

Mi is leközöltük azt az oknyomozó riportot, amit korábban a hvg készített egy keszthelyi iskola biológia szakkörén kitört állatboncolási botrányról. A rendőrség végül megszüntette a nyomozást Dr. Gidó Zsolt tanár ellen arra hivatkozva, hogy nem találták állatkínzásnak, ami a szakkör keretein belül zajlott, a tanár mindössze oktatási célú demonstrációt tartott. A biológia tanár megkereste portálunkat, amely levelét változtatás nélkül leközöljük.

 

„CÍM:

Nem boncolt élő állatokat a biológiai szakkörön a keszthelyi tanár!

hvg.hu portálon 2018. március 1-én megjelent cikkben az általam vezetett biológiai szakkör keretében engem „élő állatok boncolásával”, “karmosbékába áram vezetésével” és egyéb állatvédelmi törvénybe ütköző bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg. Ez a hír a honi médiában tovagyűrűzött és többek között az Önök portálján is – többé kevésbé azonos tartalommal – nyílvánosságot kapott.

Az állatvédők feljelentése következtében a diákjaimat a rendőrség egyenként beidézte, kihalgatta, majd a beszerzett és megismert bizonyítékok alapján – bűncselekmény hiányában – a nyomozást lezárták. Ennek oka, hogy a média által tálalt, engem vádló bűncselekmények közül egyik sem valósult meg. Jelenlegi ismereteim szerint egy, az iskolánkból kimaradt diák egy fővárosi állatvédővel összebarátkozva, a hallomásból szerzett információk alapján mesélt a szakkörömön folyó tevékenységről. Egy – a szakkörön résztvevő diákom által, –  egy megtermékenyített tojásból kifordított és megvizsgáltcsirke embrióról készített videót tőle csalárd módon kicsaltak, melyet szándéka és hozzájárulása nélkül – egy szaftos sztorit mellé kanyarítva – tettek közzé a hvg.hu portálján. Az Önök médiája – a hír valóságtartalmának bármilyen ellenőrzése nélkül – a valótlan tartalmat pedig újraközölte. A rendőrségi nyomozás lezárta után július hónapban ezeket a rágalmakat – kissé módosított tartalommal – ismét közzé tették. Ezzel kapcsolatosan élek most a helyreigazítási jogommal.

Mindenki számára köztudomású, aki a baromfi tenyésztés területén kissé járatos, hogy tömegesen folyik a szükségtelen, vagy túlszaporított baromfiembriók, illetve már kikelt hímivarú csirkék elpusztítása. Ez a tevékenység jogszerű, nem valósít meg állatkínzást, úgy ahogy az általam lefolytatott demonstráció sem.

Én úgy gondolom ma is, hogy azok a középískolások, akik önként jelentkeznek biológiai szakkörre  meg kell, hogy ismerjék azt a CSODÁT (nem vallási értelemben használom ezt a szót!), ahogy a tojássárgán fehér petty formájában látszó „semmiből” előbb halivadékszerű furcsa lény, majd madárforma, legvégül pedig kiscsibe alakul, miközben a magzatburkok körülnövik a tojássárgát. Az én szakköröseimből részben orvosok, biológusok gyógyszerészek, részben a természettudományban (is) járatos, világra nyitott gondolkodású, realista emberek lesznek. A hazug álomvilágban élő érzelgős széplelkek (akik nem merik végiggondolni, honnan kerül a nagyáruház polcára a pulykamellfilé, amit megvesznek), továbbá a gyereküket, feleségüket, kutyájukat bántalmazó-kínzó szadisták nem az én szakköröseimből fognak kikerülni.

 Idézném a nyomozást lezáró végzés egyik bekezdését: „A hatóság a nyomozás során intézkedett a publikációban leírt videofelvétel beszerzésére, melynek tartalma szerint a szakkört vezető tanár oktatási célú ismeretanyagot közöl, az azon résztvevő diákok érdeklődéssel fordulnak a téma és a cselekmény felé. Az érintett szakkörökön résztvevő diákok állatokhoz való viszonya felelősségteljes, elmondásuk szerint az érintett tanár a természettudományok körébe tartozó biológia tekintetében elmélyítette elköteleződésüket.”

Szintén valótlan az az állításuk, hogy bármely más állatot élve boncoltunk volna. Minden bizonnyal nem volt szakköröm látogatója az a személy sem, aki azt állította, hogy „reflexvizsgálat céljából, egy még életben lévő karmosbékába áramot vezettek”. 1780 óta, Luigi Galvani felfedezése által ismert ún. „békacomb vizsgálat” kizárólag kipreparált békacombon végezhető el, így állításuk nem csupán rágalmazó, de szakmailag is értelmetlen.

Alaptalanul sugalmazták írásukban, hogy a Keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia szakkörén jogszerűtlen, megengedhetetlen, esetleg a diákok érzelmi fejlődésére káros dolgok történtek volna. Idézném újra a rendőrségi határozatot:

„A nyomozás során a hatóság tanú kihallgatásokat foganatosított azon diákok körében, akik az érintett biológiai szakkörökön, boncolásokon részt vettek. A tanulók által tett vallomásokból maradéktalanul megállapítható, hogy a szakköröket vezető tanár, kizárólag oktatási célú demonstrációt tartott a foglalkozások keretében, az állatkínzási szándék, az állatok bántalmazási célzata abszolút kizárható.” 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotó: hvg
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok