Saját KB bal
Saját KB jobb

Több mint 100 ember ment el két amerikai menhelyre, hogy segítsen megnyugtatni a kutyákat a tűzijáték alatt

Július 4-e az egyik fekete nap az állatszerető amerikaiak életében. Míg milliók nézik a látványos tűzijátékot szerte az országban, addig dugig telnek a menhelyek és az állatkórházak a sérült, elveszett, rettegő állatokkal. Azonban megvan a példamutató réteg is: két arizona-i menhelyre például több mint 100 ember ment el, hogy segítsék megnyugtatni az ott élő állatokat.

A Maricopa megyei állatvédelmi szervezet nagyon is jól ismeri a tűzijáték okozta következményeket az állatok életében. Így már jó előre készültek a július 4-i őrületre, de ezúttal valami mást próbáltak ki. Felhívást intéztek a lakossághoz, akiket arra kértek, hogy ha tudják, látogassák meg a két helyi menhelyet aznap. A céljuk az volt, hogy a menhelyen élő összes kutya kapjon társaságot arra az éjszakára, ami az állatszerető amerikaik életének egyik legnagyobb fekete napja.

A menhelyek különösen ijesztő hellyé tudnak válni ilyenkor, az eleve nem kiegyensúlyozott állatok még inkább átadhatják magukat a stressznek. Így az ott dolgozók feltették maguknak a kérdést: mi az, ami képes megnyugtatni ennyi állatot? És akkor jött az ötlet: a kedves emberek.

A közösség a várokozásokon felül bizonyította, mennyire kész segítséget nyújtani, ha arra van szükség. A két menhelyen több mint 100-an jelentek meg. A gyerekek a kedvenc meséjüket olvasták fel, volt, aki gitárt vagy ukulelét hozott, és volt, aki beszélgetett a rémült kutyákkal vagy csak egyszerűen simogatta őket.

Az eredmény megdöbbentő volt: a legtöbb kutya gond nélkül vészelte át az amúgy szorongással teli éjszakát. – Ahogy az emberek ott ültek, beszéltek a kutyákhoz, simogatták őket, az állatok egyre jobban megnyugodtak. Ez is mutatja, milyen ereje lehet a jelenlétünknek, érintésünknek egy kutya életében. – nyilatkozta az egyik menhely szóvivője.

Bár alapvetően a menhelyek engedélyezik, hogy az önkéntesek sétálni vigyék az állatokat, de jelen állapotban úgy ítélték meg, hogy a kennel biztonságosabb lesz mindegyik eb számára. Volt olyan önkéntes is, aki bizonyos időközönként egy kis levendula olajat permetezett a levegőbe, ezzel is nyugtatva az ott élő kutyákat. Ahol nem játszottak hangszeren a jelentkezők, ott a hangos bemondóból szintén nyugtató hatású, klasszikus zene volt hallható. Az ötlet bevált: ezek az óvintézkedések az önkéntesek jelenlétével varázslatként hatottak.

A próbaüzemmód oly mértékben működött, hogy a menhelyek elhatározták: újév napjára és jövő évre már nem bízzák a véletlenre, és külön ezekre a napokra szervezetten plusz önkénteseket fognak csatasorba állítani.

Az ötlet azért sem utolsó, mert így nő az esély arra, hogy valaki rendszeres önkéntessé váljon, valamint egy potenciális örökbe fogadó és álmai kutyája is egymásra találhatnak.

Sajnos magánszemélyektől így is rengeteg bejelentés érkezett sérült vagy elveszett kiskedvencekről, de legalább ezek a menhelyi kutyusok teljes biztonságban és nyugalomban lehettek.

Vannak még jó emberek:

Egy hölgy hospice házat nyitott saját otthonából és minden haldokló kutyának teljesíti a bakancslistáját

Állatmenhelyen tartották az esküvőt, az így megspórolt pénzt pedig felajánlották a kutyák ellátására

Évek óta dolgoznak a szekszárdi iskola diákjai a helyi menhely kutyusaiért

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...