Saját KB bal
Saját KB jobb

Két hét alatt lakást váltott a család, hogy újra együtt lehessen kutyájukkal, akik miatt ki akarták lakoltatni őket

Felicia Harrington tavaly botlott bele vásárlás közben egy örökbefogadó napba Texasban. Nem tervezett kutyát, mégis beleszeretett JoJo-ba. Akkor még nem tudta, hogy a kutya hamarosan felforgatja az életüket. Ugyanis kilakoltatták őket miatta, így egy időre kénytelenek voltak megválni tőle, amíg rendezik a lakhatást. Az egymásra találás a szünet után mindent elárul a köztük lévő kapcsolatról.

 

Egy kisfiú anyukájaként és állapotosan egyáltalán nem akart kutyát, de amint meglátta JoJo-t, akinek kölykeit már mind örökbe adták, nem tudta otthagyni. Ő volt a legidősebb kutya az örökbe fogadó napon, türelmesen várta, hátha valaki beleszeret. Felicia, ahogy meglátta, úgy érezte, egymásnak teremtették őket. JoJo egyetlen szépséghibája az volt, hogy a farkát amputálták, mert ha örül, olyan vadul csóválja, hogy mindenhova odaverte, így már nem tudták megmenteni.

JoJo annyira értékelte, hogy valaki hazavitte és otthont adott neki, hogy lényegében álomkutyaként működött együtt. Soha nem ugatott, nem ugrált fel, nem adott ki semmilyen hangot. Még a parkba is póráz nélkül mehettek, más kutyákkal sem játszott igazán, mert nem akart elmozdulni új családja mellől. Felicia 5 éves kisfiát is rajongásig imádta.

Sajnos azonban a lakóközösség nem nézte jó szemmel a kutya jelenlétét, így folyamatosan panaszok érkeztek rá. Ráadásul a pointer keveréket előszeretettel pit bullozták le, ez pedig jó táptalaj volt betámadni a családot. Elérték a céljukat: a család szerződése lejáratához közeledtével levelet kapott a ház kezelőtől, amelyben az állt, hogy vagy megszabadulnak a kutyától vagy kilakoltatják őket. Mindössze 24 órát kaptak a megoldás megtalálására, ami lényegében esélytelen volt.  

A család azonnal elkezdett más szálláslehetőség után nézni, de ez nem ment ennyire egyszerűen. Az ismerőseik nem tudták befogadni JoJo-t, végül végső kétségbe esésükben felhívták a szervezetet, akiktől örökbe fogadták. Előre jelezték, hogy nem megszabadulni akarnak tőle, de egyszerűen nincs kihez fordulniuk.

Szerencsére a szervezet meg tudta oldani, hogy az eb ideiglenes otthonba kerüljön. Csak annyit kérdeztek a kétségbeesett gazditól, hogy csakugyan vissza fog-e jönni érte. – 100%-ban igent mondtam, megígértem, hogy amint megkapom az ígéretet az új lakásra, már nálam lesz JoJo, még ha semmim sem lesz rajta kívül – mesélte a gazdi, és így is tett.

Szerencsés fordulat az ügyben, hogy a kutya tökéletes ideiglenes otthonra lelt, amíg a családja elsimította a gondokat, addig is fogadott négylábú tesóival töltötte az időt. Két hétre volt szükség, hogy a család megoldja a költözést – csakis JoJo miatt.

Madeline Yeaman az ASPCA szervezet kommunikációs szakembere vette videóra a találkozást. Hihetnénk azt, hogy rengeteg idő telt el az elválás óta, de mindössze két hetet kellett várniuk egymásra. Az öröm azonban elsöprő erejű volt, JoJo minden ízében remegett a boldogságtól. – Alapvetően egy boldog kutya, de egészen más, amikor a családját viszont látta. Mindenkinek jó érzést okozott őket újra együtt látni – nyilatkozta a szakember.  

Amióta újra együtt élnek, JoJo egy percre sem hagyja el gazdáit. – Az ágyban köztünk alszik, nem enged el bennünket. Ő volt a fény az életünkben, és most újra az – meséli a gazdi, aki előtt le a kalappal, ahogy képes volt megoldani ezt a nehéz időszakot. – Nagyon hálás vagyok a szervezetnek, hogy megoldotta, hogy JoJo hazatérhessen hozzánk. Megválni tőle még ennyi időre is a legnehezebb dolog volt tőlem, amit valaha tettem. –

 

 

Cikkajánló:

Mit tegyünk, ha valóban muszáj lemondanunk kedvencünkről

A hajléktalan férfi szívszorító videóban keresett otthont kutyájának – de az emberek inkább őket juttatták otthonhoz

A férfinak menhelyre kellett adnia a kutyáját, de visszajött érte

A nagy – Legyen-e kutyám – lista

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...