Ismert természetgyógyász kutyái tizedelik a környék négylábúit Budapesten

Egyre többen rettegnek a Sasadi út – Hársmajor utca környékén: állítólag az ismert természetgyógyász, Varga Zoltán két német juhászkutyája időnként kiszökik, és akármilyen kutyát meglátnak az utcán, neki támadnak. Több állattal végeztek már, legutóbb egy kiskutyát kihúztak a kerítésen keresztül – számolt be az esetről TV2 Tények című műsora. 

Több szemtanú szerint a természetgyógyász póráz nélkül sétáltatja rosszul nevelt kutyáit, akik semmilyen parancsot nem ismernek, nem fogadnak szót még gazdájuknak sem, és pár havonta előfordul, hogy valahogy kijutnak kerítésen kívülre. Ekkor menekül, ki merre lát, mert a két eb valóban közveszélyes.

Több kutyát megöltek az utcában, az egyik kiskutyával egy harapással végeztek, majd mentek is a következőhöz. Az utolsó négylábú áldozatukat egy kerítésen keresztül húzták ki az utcára, akit súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.  A szemtanúk elmondása szerint a kutyák a sérült állatot cipelő nővel szemben is támadólag léptek fel, végül poroltóval és vascsövekkel sikerült megállítani őket.

A környékbeli kutyások egyetértenek abban, hogy az ilyen tragikus események előfordulása egyedül a gazda hibája, hiszen ő tehető felelőssé állatai viselkedéséért, de elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy valaminek végre történnie kell az ügyben.

A természetgyógyász állítólag rendre kifizeti az állatorvosi kezelése költségeit és némi kártérítést, de a helyzet hosszú ideje változatlan. A környékbeliek – amellett, hogy nagyon féltik kedvenceiket – attól is tartanak, hogy a megvadult elszabadult kutyák következő áldozata egy kisgyerek is lehet.

Állítólag több bejelentést tettek már a jegyzőnél, de a tulajdonos eddig mindig pénzbírsággal elkerülte e komolyabb felelősségre vonást. A TV2 Tények riportjából kiderül, hogy a természetgyógyász nem állt a kamerák elé, de telefonon annyit elmondott, hogy kutyái nem szeretik a többi kutyát, emellett azonban jól neveltek.

A lakók attól is félnek, hogy egyre többen a kutyákat fogják hibáztatni egy újabb felelőtlen gazda miatt, és ha a két eb el is kerülne onnan, nem zárulna le az ügy, mert állítólag volt már rá példa, hogy újak érkeztek az előzők helyére. Egyre többen terveznek feljelentést tenni, hogy végre történjen valami a pénzbírság helyett, és ne kelljen a környéken rettegéssel tölteni a kutyasétáltatást, ami amúgy egy békés, nyugodt kikapcsolódás is lehetne.

 

A témában ezeket is ajánljuk, segítség lehet:

Szemtől szemben egy antiszociális kutyával az utcán – mit tehetünk?

Mit tegyünk, ha nem tudunk elkerülni egy kutyatámadást?

7 tipp arra, hogy kerüld el, hogy egy kutya megharapjon

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotók: TV2 Tények
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...