Saját KB bal
Saját KB jobb

Az emberek miatt nem tud számolni a kutya

Megfosztottuk a számolás képességétől négylábú barátainkat azzal, hogy megszelídítettük őket – olvasható a ma.hu oldalán. Mi ugyan ezt cáfoljuk, de nézzük a tudományos magyarázatot. 🙂

Akkor erős egy csapat, ha annak tagjai arra koncentrálnak, amiben a legjobbak. Ez azonban idővel oda vezet, hogy más, kevésbé használt képességek gyengülnek, sőt, idővel akár el is veszhetnek. Ez történhetett az emberekkel és a kutyákkal is, nagyjából 19-32 ezer évvel ezelőtt, vagyis a farkasok megszelídítése során. A két faj együttműködésében a négylábúak számolási képességeire nem mutatkozott különösebb igény, így a kutyák szép lassan elvesztették ilyen irányú készségeiket, a farkasokkal szemben. Persze nem csak az ebek adtak fel bizonyos dolgokat; nagyjából ekkor fejlődött vissza őseink szaglása is, hiszen abban jelentősen jobbak voltak nálunk őskutyáink.

Egy osztrák kutatás, melyet Friederike Range és Virányi Zsófia hozott tető alá, rávilágított, hogy van néhány alapvető különbség a kutyák és a farkasok között. A Bécsi Állatorvosi Egyetemen zajlott vizsgálat szerint hiába nevelkedtek szinte születésüktől fogva a farkasok ember közelében, sokkal hajlamosabbak voltak egymással együttműködni, mint a hierarchiában jobban bízó kutyák.

Egy érdekes teszt pedig felfedte az állatok matematikai képességei közötti eltérést. A tesztalanyok előtt raktak Gouda sajt darabkákat különböző, nem átlátszó tárolóeszközökbe. Mivel az állatok nem láthattak bele, ha a legtöbb ételt tartalmazót akarták kiválasztani, arra voltak kényszerítve, hogy behelyezéskor megszámolják a sajtdarabkákat. A kutatás szerint a farkasok négyig tudták nagy bizonyossággal fejben tartani az ételdarabok számát, miközben a kutyák erre egyáltalán nem voltak képesek.

A kognitív tudomány szerint a teszt sikeres végrehajtása két képességet igényel az alanytól: mentális reprezentációt és számalapú információ feldolgozását. Egyelőre nem tudni, hogy ezek közül melyiket vesztette el az ember legjobb barátja.


Szilágyi Szabolcs
(ma.hu)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás / Fotó: Clever Dog Lab / Vetmeduni Vienna
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok