Balzac Café

A kávézó egy 2000 óta működő vállalkozás, viszont 2020 márciusában bezárt. És itt kezdődik a Mi történetünk, hiszen mi is abban az időben ismerkedtünk meg egymással.

Mindketten a vendéglátásban tevékenykedünk több, mint 10 éve, így nem volt nehéz megtalálnunk már elsőre a közös pontot, hisz mindketten imádjuk a gasztronómiát. Zsuzsi barista-ként dolgozott, amióta az eszét tudja, Én ( Gyuri) pedig szakácsként/chef-ként jártam végig a szamárlétrát Angliában.

Egy idő után már mindketten azt éreztük, hogy szeretnénk megvalósítani az elméleteinket, beszélgetéseinket, amikről a teraszon ülve, borozás közben álmodoztunk. Ezért kezdtünk el üzlethelyiséget keresgélni, amikor is rátaláltunk erre a kis kávézóra, a Balzac utcában, amit a saját ízlésünkre alakítottunk át. Egyet kivéve: a kávét.

balzac cafe

Március 15-én sikerült kinyitnunk a Balzac Café ajtaját. Kínálatunkban megtalálhatóak különböző kávé alapú italok, superfood italok, mentes sütemények, frissen sütött pékáruk, szendvicsek. Menetközben igyekszünk felmérni a vendégeink igényeit, hogy tudják és érezzék, hogy számunkra ők a legfontosabbak. Ezért is szeretnénk meglepni őket viszonzásképpen 1-1 nyereményjátékkal minden hónapban. Hiszen ebben a nehéz helyzetben, ha ők nincsenek mi sem vagyunk.

Azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy közösségi oldalainkon hírt adjunk az aktuális kínálatról illetve újdonságainkról és megszólítsuk őket, mert nagyon sokan négy fal közé szorulva az internet által tudnak informálódni.

Sok energiát fektettünk abba, hogy a termékek minősége mellett, a kiszolgálás és a hely hangulata is igényes legyen. Különleges odafigyeléssel válogatjuk ki a hozzávalókat, és ezekben a gondterhes időkben számunkra is a legfontosabb a pozitív energia, a támogató és erőt adó mosoly, ami kölcsönös.

Kutya-és állatszeretetünk pedig egész életünkben végig kísért minket. Mentett kutyusunk, Mimóza, akit Nyíregyházáról fogadtunk örökbe, napi szinten részt vesz a kávézó életében, hiszen Családtag.

Telefon: +3630 123 6593

E-mail: [email protected]

Instagram

Facebook

Weboldal

Cím: 1136 Budapest, Balzac u. 44/b.

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...