Saját KB bal
Saját KB jobb

Bemutatjuk az Év Kutyabarát Helye Pályázat zsűritagjait – Dr. Varga Károly és Dr. Rex

Nagy tisztelettel mutatjuk be páros zsűritagunkat: Dr. Varga Károlyt és Dr. Rexet, akik együtt döntenek majd a legjobbakról az Év Kutyabarát Helye Pályázaton.

A 3. kerületi gyermekorvos és négylábú asszisztense is azon dolgozik, hogy a felelős kutyatartók előtt ne legyen akadály, és minden percben élvezhessük azt a sok jót, amit egy kutya képes adni a többi embernek. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a különböző szállodák, éttermek, boltok nyissanak azok felé, akik szeretetteljesen és felelősen élnek együtt kedvenceikkel.

Varga doki és Rex rendszeresen tesztelik a különböző helyek hozzáállását, még függönyt is együtt mennek venni.

Dr. Rex nehéz éven van túl, hiszen hivatalosan is be kellett bizonyítania: nem jelent veszélyt egy gyermekre se. Miután sikeresen levizsgázott, most már teljes joggal rendelhet négylábú asszisztensként gazdája mellett.

Varga doki saját bevallása szerint ő egy kicsit más gyerekorvos: köpenyt sem visel, Rex is azért van jelen, mert igyekszik a gyerekek számára kevésbé ijesztő hellyé tenni a rendelőt.

 „A gyereket bármilyen nehézségen képes átlendíteni egy állat. Meghallgatja, támasza lehet – nevetségesen hangzik, de sokszor odabújni egy kutyához mindennél többet ér.  Ráadásul egy gyerek figyelmesebb lesz, ha gondoskodik egy állatról. Egy olyan valaki közelében van, aki állandóan szeretetet, melegséget sugároz és szereti, még ha ezt a belső kisugárzást, ezt az önzetlen szeretetet nem is mindig tudatosítja magában egy gyerek, érezni mindig érzi.”

Ezért is vállalták el az Év Kutyabarát Helye Pályázatán a páros zsűrizést, hiszen a céljaink közösek: hogy egy élhető, kutyával is élhető országban éljünk.

Az Év Kutyabarát Helye Pályázat céljairól és menetéről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Barabás Évit már megismerhettétek. 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...