Egy magyar újságíró szabadidejében már háromezer gazdátlan állatot fotózott le, hogy új otthonhoz segítse őket

Kutyabarát 2017. május 04.

Kiss Krisztina fotós-újságíró, a H.O.P.E. Online létrehozója önerőből járja az országot, és fotózza ingyen a menhelyen gazdára váró állatokat. Ő a profi képekkel járul hozzá, hogy a gazdátlan kutyák és cicák kitűnjenek a tömegből, nagyobb esélyük legyen arra, hogy egy érdeklődő csak rájuk kezdjen figyelni. Eddig több mint háromezer állat! Hatalmas tisztelet neki!

Kérlek, mondj pár szót magadról, munkáidról, hogy megismerjünk, ki áll a „mozgalom” mögött!

Főszerkesztőként dolgozom a BRAVO magazinnál, emellett színházi-, koncert- és portréfotókat készítek, az állatfotózás pedig 3-4 éve kezdett érdekelni.

Mesélj az ötlet megszületéséről, a miértek-ről, hogyan-okról!

A munkám miatt is rengeteg időt töltök a közösségi oldalakon, és ahogy mindenki, én is nagyon sok gazdikereső hirdetést találok a hírfolyamomban, többnyire előnytelen, rossz minőségű képpel illusztrálva. A HOPE („remény”) egy rövidítés, a Helping to Open People's Eyes-t takarja – hisz ez a cél: felnyitni az emberek szemét a fotókkal. Fontos, hogy a lehető legjobb minőségű, legbeszédesebb képeket készítsem, olyanokat, amelyek megmutatják az állatok személyiségét, amelyek arra késztetik az embereket, hogy menjenek el, és találkozzanak személyesen a gazdikeresőkkel.

Hány állatot fotóztál, hány szervezettel működtél már együtt?

Sosem számoltam, de az biztos, hogy már bőven több mint háromezer kutya és macska volt a kamerám előtt.

Négy éve pörgetem ezt a projektet, és már az első évben túlléptem az ezres határt, ami érthető, ha elmondom, hogy egy-egy menhelyen akár ötven, sőt, száz kutyusról is készítettem képeket. NAGYON fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár ez a munka időnként tényleg testileg-lelkileg megterhelő, de korántsem annyira, mint azoké, akik nap, mint nap mentik és gondozzák az állatokat. Ők tényleg minden támogatást és tiszteletet megérdemelnek. A többségük ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki, munkahelyük, családjuk van, és emellett mentik az állatokat. Hihetetlen az az energia, kitartás, elhivatottság, ami bennük dolgozik, igazi hősök, csodálom őket!

Mi a helyzet a jótékonysági pénzgyűjtésekkel és a naptárfotózásokkal?

5-6 alapítványnak készítettem naptárfotókat, amelynek bevételeiből a saját működésüket tudják finanszírozni, és számtalan alkalommal vállaltam „Én és a kutyám” jótékonysági fotózást is. Ilyenkor az adott helyszínen felállított ministúdióban várom azokat, akik tetszőleges összegű adományukkal támogatni szeretnék az eseményt szervező alapítványt. Azt vettem észre, hogy az emberek sokkal szívesebben adakoznak, ha valami apró emléket kapnak cserébe, amire ha ránéznek, eszükbe jut, hogy jót cselekedtek. Elárulok egy titkot, ami nem is annyira titok: kivétel nélkül mindenki megszépül, ha a kutyájával áll a kamerám elé, és ez nem túlzás. A kettőjüket összekötő szeretet megszépíti őket.

A napokban megjelent egy fotó a HOPE facebook oldalán, amelyen Bereczki Zoltán látható egy gazdikereső kutyussal…

Ez a fotózás egy sorozattá bővült projekt része volt. Az Ebremény Kutyavédő Egyesülettel dolgozunk rajta, immáron 2 éve. A lényege, hogy ismert embereket fotózunk gazdikereső kutyusokkal, így sokkal több emberhez eljut a hírük. Eddig olyan hírességek álltak az ügy mellé, mint Nagy Adri, Pál Dénes, Szinetár Dóra, Váczi Gergő, Markó Robi, Kowalsky, vagy Benkő Péter. Bereczki Zoli magától ajánlotta a segítségét, és lenyűgözően jó érzékkel bánt a kutyusokkal. Gyorsan megtalálta velük a megfelelő hangot – még azokkal is, akik egyébként félénkek, vagy bizalmatlanok az idegenekkel.

Mik a tapasztalatok: segít a projekt az állatoknak?

Igen, egyértelműen! A képek láttán sokszor olyan kutyusokat fogadtak örökbe, akik iránt hosszú ideig senki sem érdeklődött. Bárhogy szépítjük is, a gazdikeresés egy igencsak komoly marketing feladat, és ehhez a jó fotók elengedhetetlen eszközök.

Meddig látod ezt ingyen és egyedül végezhető feladatnak?

A fotózást valóban egyedül csinálom, de akadnak rendkívül tehetséges emberek, akik időről időre az ügy mellé állnak.

Így például Barna Joci grafikus-kiadványszerkesztő kollégám már több csodás naptárat alkotott a képeimből, vagy készítettünk videosorozatot ÚJ ESÉLY címmel, amely szörnyű állapotban lévő állatok átalakulását követte végig, ezeket Fekete Balázs és Szabó Szabolcs Achilles vágta illetve filmezte. A kutyusokat összetapadt, koszos bundával vittük be az önként jelentkező kutyakozmetikus hölgyekhez (Bönöczk Adélhoz, Fábián Mónikához, Csala Henrietthez és Szűcs Anikóhoz), akik néhány óra alatt úgy formába hozták őket, hogy utána villámgyorsan gazdisodtak. Az egyik ilyen videót ide kattintva éritek el.

Nem vittél még haza senkit?

Minden kutyafotózáson beleszerettem legalább egy állatba, az ismerőseim folyton azt próbálták megtippelni, mikor nem tudok majd ellenállni. Macskás vagyok – ez volt a válaszom, és ez igaz is, hiszen három csodaszép és tündéri kedves, intelligens burma cicám van, de megláttam Fibit egy gazdikereső hirdetésben, és azonnal végem volt. Ő egy bullterrier mama és egy (állítólag) tacskó apa szerelemgyereke, már-már saját rajongótábora van a Facebookon. Egy energiabomba-mókamester, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy lerombolja a fajtával szembeni buta előítéleteket.