A leggyakoribb hibák, amit a gazdik elkövetnek 1. rész

Karay Zoltán szakértőnk szerint erről a témáról napokig is lehetne beszélni, mert a kutyák viselkedésbeli problémájáról 99%-ban mi, emberek tehetünk. A nevelés során gyakran szólunk bele olyan dolgokba, amikbe nem kellene, és sokszor hagyunk figyelmen kívül olyan viselkedést, amit le kellene tiltani, vagy meg kellene erősíteni.

Felesleges intelmek

Valószínű, hogy szinte mindenkivel előfordult már, hogy amikor kedvencünk egy kutyafuttatóban vehemensen szalad egy másik kutyához, akkor rendszerint rákiabálunk, hogy „Buksi óvatosan”! Ez teljesen felesleges, ugyanis mi emberek úgysem tudjuk befolyásolni a játéka milyenségét, erre a többi fajtársának kell megtanítania.

Verbális kommunikáció vagy testbeszéd

El is érkeztünk egy újabb hibához, ugyanis leginkább a verbális kommunikációt használjuk a kutyákkal szemben és a testbeszédet egyáltalán nem, vagy rosszul. Azt gondoljuk, hogy megértik, ha elmagyarázzuk nekik a tetteik következményeit, de ebből ők mit sem értenek. Sajnos gyakran elmegyünk egy fontos tény mellet, miszerint az állatok nem képesek a jövőben, vagy a múltban élni, számukra csak is a mindenkori jelen létezik. Ez még persze nem azt jelenti, hogy nekik nincs emlékezőképességük, csak náluk ez másképp működik, mint nálunk. Nem érzelmi alapon működnek, csak egyszerűen reagálnak. Egy befogadott kutyát képesek vagyunk élete végéig babusgatni, sajnálni, egy múltban ért trauma miatt, ezzel ellehetetlenítve azt, hogy túl legyen rajta.

Olyan esettel is találkoztunk már, amikor a gazda meg volt győződve arról, hogy kutyája azért nem szeret az autóban utazni, mert biztosan kocsiból tették ki annak idején. Ez teljes képtelenség, náluk ilyen nem létezik.

kutyabarat kutyabarát

Megszemélyesítés – humanizálás

Egy másik hiba, hogy rendszerint megszemélyesítjük, más szóval humanizáljuk őket. Elhalmozzuk különféle játékokkal, tárgyakkal, az asztalnál eszünk velünk, egy ágyban alszunk, a karjainkban cipeljük őket, sőt még az arckifejezésüket is emberi érzelmekhez társítjuk. Minden gazdinak tudnia kell, hogy a kutyák egyáltalán nem tudnak azonosulni az emberi világgal és ez gyakran felborítja a természetes egyensúlyukat. Ennek következtében persze előjönnek a különböző viselkedésproblémák, mi pedig nem értjük, hogy mi is történik körülöttünk.

Kövessetek minket, mert holnap jövünk a következő résszel!

Szakértőnk Karay Zoltán kutyatréner, az Út a kiegyensúlyozott kutyához és az Út a problémamentes kutyához könyvek szerzője. Több mint 10 éve foglalkozik problémás kutyák rehabilitációjával és viselkedés korrekcióval valamint gazdik oktatásával. Munkája során több száz kutyának és gazdinak segített a harmonikus, kiegyensúlyozott és biztonságos kapcsolat elérésében.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotó:  unsplash.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...