Kiránduljunk kutyával! Nagybörzsöny

Budapesttől körülbelül másfél óra alatt elérhető Nagybörzsöny. Az érintetlen kis falu a Börzsöny nyugati peremén található, a Börzsöny-patak mellett, az Ipolytól nem messze. Ez a leírás már önmagában is megdobogtatja a túrázás szerelmeseinek szívét, de ha hozzátesszük, hogy mindez kutyánkkal együtt is élvezhető programlehetőségekkel párosul, remélem, azok is kedvet kapnak egy kutyás kiránduláshoz, akiket a környék 600 méter körüli domborulatai alaphangon nem hoznak lázba.

Magyarországi túráink során kevés olyan kis településsel találkozhatunk, ahol a történelmi emlékek és a természet nyújtotta programlehetőségek is adottak, általában vagy az egyikkel, vagy a másikkal kell beérnünk. Nagybörzsönyben azonban szerencsére nem kell választanunk.

A szép fekvésű kistelepülésen a régi borospincék, műemlék templomok között sétálgatni önmagában is élmény, de mindenképpen érdemes felkeresni a Vízimalom Múzeumot, ahol a szakszerű vezetés nyomán életre kel előttünk a molnárcsalád élete, képet kaphatunk a malomipar fejlődéséről és bukásáról, és megismerhetjük, hogyan készült régen a mindennapi kenyér alapanyaga, a liszt.

Érdemes a település központjától egy kis kitérőt tenni és megnézni a román stílusú Szent István templomot, amely szépen gondozott kertjével, árnyas fáival hívogató látvány. A templom építése a XIII. században kezdődött, a körülötte álló falat a XV. században emelték. A templom különlegessége a tatárok elrettentésére szolgáló 19 bajuszos tatár fej szobra és az egy kimaradt hely, amelyet az esetleg visszamerészkedő további tatárok fejének szántak.

kirándulj kutyával

Bujdosó-Szalay Adél

(Kutyabarát.hu)

Fotók: Bujdosó-Szalay Adél

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...