10 ok, amiért őket válaszd

A fekete kutya szindróma régóta ismert az állatvédelemben dolgozók számára. A szakértők több elméletet is felállítottak arra vonatkozóan, hogy mi az oka a fekete ebek hátrányos helyzetének. Több ilyen kutya van a menhelyen, mint világos szőrű, gyakrabban kerülnek altatásra és kisebb az örökbe fogadási kedv velük szemben. Mi mégis inkább a sztereotípiákat szeretnénk letörni és megmutatni, miért is érdemes fekete kutyát választani.

 

Néhány elmélet szerint a fekete kutyák ijesztőbbnek, agresszívnek néznek ki, mivel tekintetük nem annyira markáns, mint a világos szőrűeké. Mások szerint a gyásszal, a szomorúsággal van összefüggésben, de a fekete szín messze nem minden kultúrában ezek szimbóluma. Állítólag nehezebb róluk előnyös fotót készíteni gazdi keresésnél (bár erre már sok fotós rácáfolt). Mi pedig most minderre cáfolunk rá egyben.

 

1. Pontosan ugyanannyira hűségesek és szerethetők, mint világos színű társaik

Soha nem sikerült bizonyítani egyik elméletet sem, így nyugodtan kijelenthetjük – és ezt a fekete kutyák gazdái számtalan fantasztikus pillanattal tudják igazolni – hogy a sötét szőrű ebek ugyanolyan kalandvágyók, bújósak, védelmezők, butuskák, és csodálatosak.

 

2. Titokzatosak

Az egyik nehézséget a fekete kutyák fotózása jelenti. Amikor a menhelyek elkészítik egy-egy eb profilját, a sötét színűek talán nem látszódnak annyira karakteresnek. Egy átlagos fotó tényleg nem biztos, hogy kiemeli a valódi karakterét, de ugyanaz a sokat ígérő közös élet vár rád akkor is, ha őt választod. Adj neki esélyt személyesen!

 

3. Könnyen tisztíthatók

Na jó, talán nem sokkal könnyebben, de a fekete szőr kitűnően megmutatja, hogy hol kell porszívóznunk, ha pedig nem mutatja, akkor nem is látszik.

 

4. Védelmezők

Ha már annyira ijesztőnek tartják egyesek, miért nem használod ki ezt előnyként? Ha annyira keménynek néznek ki, biztosan elijesztik a rossz embereket egy sötét utcán. Kit érdekel ilyenkor, hogy a fenyegető külső sokszor egy mókus szívet takar? Azt csak annak kell tudnia, aki a póráznak ennek a végén van.

 

5. Mindig készek egy hivatalos eseményre

Meg kell jelenned valahol? Gyorsan kell elkészülni egy elegáns helyszínre? Nincs min aggódni, kutyád minden pillanatban olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Ők nem gonoszak vagy ördögiek. Ők kifinomultak, mint James Bond.

 

6. Szuperül mutatnak a havas fotókon

Szeretsz kirándulni, a hidegben sem ülsz otthon? Akkor neked találták ki őket! Nincs annál csodálatosabb látvány, ahogy egy fekete kutya mutat a téli, havas képeken. Nem mellesleg elveszíteni is nagyon nehéz őket.

 

7. Minden fotón fantasztikusan néznek ki

Lehet, hogy némelyek számára kihívás fekete kutyáról szuper képet készíteni, de már számos híres fényképész választotta őket modellüknek. Bizonyítsd a világnak, hogy nincs igazuk: fogadj örökbe egy fekete kutyát, és áraszd el a közösségi oldaladat a szebbnél szebb fényképekkel.

 

8.  Természetes hősugárzók

Mindenki tudja, még szakértő sem szükséges hozzá: a fekete elnyeli a hőt. Fekete szőrű kedvenced tökéletes természetes hősugárzóként fog működni azokon a hűvös napokon. Jobb bármilyen melegvizes palacknál. Még a gáz számlád is meg fogja köszönni, hogy ő életed része lett.

 

9. Divatdiktátor lesz belőled

Furcsa, hogy az egyik nézet szerint pont a kinézetük miatt nem választja őket senki, mindenki egyedi kinézetű kutyára vágyik. Mégis, ha már mindenki egyen fazonra nyírt, ugyanolyan fajtájú ebet tart, akkor ideje berobbanni egy igazi unicummal, és meghatározni az új trendet egy fekete szépséggel.

 

10. Elérhetőek mindenki számára, aki rájuk vágyik

Nincs sorban állás, ha valaki megnyitja a szívét a fekete kutyák felé, akkor szinte azonnal megtalálhatja a számára igazit. Sokan várnak a menhelyeken az álomotthonra, számunkra nem lesz várólista.

 

Ide kapcsolódnak:

Fekete kutyákat fotóz a menhelyeken a fényképész, akiket mindenki elkerül

Mi áll a fekete kutya – effektus mögött?

Íme 2018 legszebb kutyás fotói – 16 éves magyar lány nyerte a kategóriáját

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: dogtime

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...