Erősebb empátiát érzünk a rossz sorsú kutyák felé, mint egyes emberekkel szemben

Nagyobb empátiát érzünk a nehéz sorsú kölyök- és felnőtt kutyák iránt, mint néhány embertársunkkal szemben – kivételek ez alól a gyerekek – mutatta ki egy tanulmány, amelyet az Amerikai Szociológiai Társaság 108. éves találkozóján ismertettek.

 

– Az általános vélekedéssel ellentétben ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az állatok szenvedése jobban zavar bennünket, mint az emberi szenvedés – mondta Jack Levin, a Northeastern Egyetem szociológia és a kriminológia professzora. – Eredményeink sokkal komplexebb helyzetet jeleznek az áldozatok életkorával és milyenségével szemben. Az életkor a legfontosabb összetevő: az a tény, hogy a bűncselekmények felnőtt áldozataival szemben kevésbé empatikusak az emberek, mint a gyerekekkel, kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel szemben, azt sugallja, hogy az eredmények kulcsa a védtelenség: és a felnőtt kutyákat ugyanolyan sérülékenynek látjuk, mint a fiatalabb kutyákat és a gyerekeket. –

A tanulmányban Levin és társszerzője, Arnold Arluke, a Northeastern Egyetem szociológus professzora 240 férfi és nő véleményét mérte fel, a megkérdezettek többsége 18-25 év közötti volt és az egyetemen tanult. A résztvevők véletlenszerűen négy, kitalált történeteket tartalmazó cikket kaptak egy egyéves gyermek, egy harmincas éveiben járó felnőtt, egy kölyökkutya és egy 6 éves kutya megveréséről. A történetek azonosak voltak, kivéve az áldozatot. A kitalált esetek elolvasása után megkérdezték a válaszadókat, hogy írják le az áldozattal szemben érzett érzelmeiket.

– Meglepődtünk az életkor és a típusok összefüggésein – mondta el Levin. – Úgy tűnik, hogy a felnőtt emberekre úgy tekintenek, hogy ők képesek megvédeni magukat, míg a felnőtt kutyákra pontosan úgy néznek, mintha ha csak nagy kölyökkutyák lennének. –

Érdekes módon a kutatók azt találták, hogy a gyermekek és kutyák iránt érzett empátia közötti különbség statisztikailag egyáltalán nem jelentős.

Bár a kutatás csak a kutyákra terjedt ki, a kutatók biztosak benne, hogy például macskákkal nézve is hasonló eredményre jutnának, hiszen ezek a hozzánk legközelebb álló fajok, akikhez gyakran emberi tulajdonságokat is társítunk, olyan nagyra becsüljük jelenlétüket életünkben.

 

Cikkajánló:

Tényleg tudnak sírni a kutyák?

Az empatikusabb emberek empatikusabbnak látják a kutyájukat is

A kutyák emberekhez való viszonyát a gének is befolyásolják

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: sciencedaily

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...