A swimmer puppy szindróma súlyos, de gyógyítható állapot

A kölyökkutyák általában három hetes korukra képesek lábra állni és lépéseket tenni. Az „úszó kölyök szindrómában” szenvedő kölykök lába azonban a teknőséhez hasonlóan helyezkedik el: előre – oldalra áll, így képtelenek lábra állni. Rengeteg kutyát altatnak el emiatt, pedig hosszas kezeléssel szépen gyógyítható az állapot. Az egyik pozitív példa Starfish, aki bizonyította: egy kis segítséggel sikerülhet.

 

Starfish mindössze 10 hetes volt, mikor valaki kitette egy dobozban az egyik kaliforniai tengerpartra.

Az állatorvos először azt hitte, hogy a gerince törhetett el, azért állnak furcsán a lábai és azért nem tud járni.

Azonnal altatásra javasolta, de a mentőcsapat tagjai akartak neki még egy esélyt adni, így nemsokára diagnosztizálták nála a ritka betegséget.

Az intenzív terápiának, a folyamatos kötözésnek és izomerősítésnek köszönhetően Starfish két hónap elteltével saját lábain járt, szaladt és lépcsőzött.

Mik a szindróma tünetei?

A kölyökkutya lábra állás helyett a mellkasán fekszik, lábai pedig a teknőshöz hasonlóan oldalra-előre állnak, így képtelen járásra használni őket.

Hogyan kezelhető?

– Az ilyen szindrómában szenvedő kutyáknak tilos lapos földön feküdni, mindig alá kell polcolni a testüket, hogy lábuk a föld felé tudjon állni. Erre alkalmas lehet egy összecsavart takaró vagy egy kisebb párna

– A csúszós padlók csak rontanak a helyzeten

– Nagyon kell figyelni a mozgáshiányból adódó túlsúlyra, ami szintén rontja a kutya esélyeit

– A legtöbb ilyen kölyöknek egészen lapos a mellkasa a sok fekvéstől. A rendszeres masszázzsal vagy mentőmellény használatával csökkenthetjük a mellkasra helyeződő nyomást

– Lábaikat pólyálni vagy ragasztani kell, hogy a megfelelő szögben álljanak

– Napi három vizes terápia sokat javíthat az állapotán, de hat hetes kor előtt nem ajánlott.

 

További betegségek, amikről érdemes tudni:

Mit kell tudnod a Cushing-szindrómáról

George különleges betegsége: magában tesz kárt

Vestibuláris szindróma – ijesztő betegség, amit alig ismerünk

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: metro

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...