Saját KB bal
Saját KB jobb

A kullancs az agyára mehet

A probléma nem csak kutyáinkat érinti! A kullancs által terjesztett fertőzések eredménye súlyos, életre szóló fizikai és szellemi károsodás is lehet. Miközben Ausztriában, ahol kiemelkedően magas, 80% feletti az átoltottság, drámaian csökkent a kullancsencephalitis esetek száma, Európa legtöbb országában erőteljesen növekszik a betegség előfordulása. 

A súlyos esetek életre szólnak

„A betegség az esetek mintegy 70%-ban kétfázisú lefolyású. Az első fázis lázzal, izomfájdalmakkal, levertséggel jár és pár nap alatt elmúlik. Néhány tünetmentes nap után kezdődhet a második fázis. Magas láz, igen kifejezett fejfájás, aluszékonyság, szédülés és hányás nyomán fokozatosan alakulhatnak ki az idegrendszeri tünetek” – ismertette a betegség jellegzetes tüneteit a gyermekneurológus.

A betegség általában 2 hét alatt lezajlik, kb. 50%-ban szövődmény nélkül gyógyul, azonban egyáltalán nem ritkán maradványtünetekkel is számolni kell. A nem súlyos esetekben is tartós, visszatérő fejfájás, memóriazavar, görcshajlamra utaló EEG-eltérések maradhatnak vissza. A kórházból távozott betegek harmada-fele kénytelen pl. iskolát váltani, korábbi munkahelyét feladni, akár fizikai, akár szellemi teljesítőképességének csökkenése miatt.

Dr. Farkas Viktor gyermekneurológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Gyermekneurológiai és EEG Részlegének osztályvezető főorvosa szerint „A kullancs okozta agyvelőgyulladás öntörvényű és ijesztő betegség, gyógyítására jelenleg nincsen célzott oki (antiviralis) terápiánk, az esetleges agykárosodás mértékét gyógyszeresen lényegileg nem tudjuk befolyásolni. Hozzánk, azaz kórházba azok jutnak el, akik már nagyon betegek. A diagnózishoz gerincvelői folyadékból vett minta elemzésére is szükség van, mivel a központi idegrendszer gyulladása esetén elsődlegesen az agyvízben (likvor) zajlanak le a jellegzetes változások. Jelenleg nincs világos magyarázat arra sem, hogy kinél válik súlyossá a betegség, vélhetően a genetika és az immunrendszer egyéni sajátosságaiban rejlik a válasz.”

Sok fertőzésre soha nem derül fény

Dr. Farkas Viktor szerint ennek elsősorban az lehet az oka, hogy csak minden harmadik fertőzés jár kifejezett klinikai tünetekkel, az érintettek mintegy 30%-a nem veszi észre a kullancscsípést, és így nem fordul orvoshoz.

Magyarországon 2015-ben 100 fertőzéses eredetű agyvelőgyulladásos esetet jelentettek, melyből 24 eset bizonyult kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladásnak. A Lyme-fertőzésből, amely ellen nincsen védőoltás, tavaly 1392 esetet jelentettek országosan. Kullancs-encephalitis fertőzésből éves szinten mintegy 10-12 ezer esetet regisztrálnak világszerte, de a valós esetszám ennél jóval magasabb lehet.

Nehéz elbújni előle

Hazánkban a magas rizikójú területek a nyugati, délnyugati megyék közül főleg Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Vas és Veszprém megye, északon elsősorban Nógrád és Borsod megye, illetve az Északi-középhegység.

Megelőzés védőoltással

A kullancs-encephalitis megelőzésének fontosságát a hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek is szorgalmazzák, a védőoltás több éve az Országos Epidemiológiai Központ által ajánlott oltási körben van. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermek és serdülő-felnőtt változata is.

Fontos tudnunk

●Nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, a játszótereken is támad az élősködő

● Az önvizsgálat elmulasztása miatt fokozottan veszélyeztetettek a felnőttek

●Nem lehet előre tudni, hogy kinél okoz súlyos szövődményeket a kullancsencephalitis vírusfertőzés

●A kullancsencephalitis-fertőzés és az esetleges agykárosodás mértéke gyógyszeresen nem befolyásolható

● Vannak olyan uniós országok, ahol az ezredfordulót követő évtizedben többszörösére emelkedett a kullancs-encephalitis előfordulása

● A betegség súlyosabb esetekben komoly maradványtünetekkel gyógyul, a kórházi kezelésre szoruló betegek harmada-fele kénytelen elhagyni korábbi munkahelyét.

 

Ezek is fontosak lehetnek:

A kullancsszezon indul – vagy inkább folytatódik

Kullancs ma holnap és mindig

Irtó jónak bizonyultak a kullancsirtó nyakörvek

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Füvészkert Sajtótájékoztató, 2017. március 09.
kullancsveszely.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...