Saját KB bal
Saját KB jobb

Figyelem! Kullancsveszély!

A szakértők szerint a kullancs hazánk egyik legveszélyesebb állata. Egyik másik állat sem okoz annyi fertőzést és betegséget az emberek és az állatok körében, mint ez a kis vérszívó. A mostani, öt fokkal melegebb átlaghőmérsékletű télben még több kullancs tudott áttelelni, ezért a korábbinál is jobban elterjedt élősködők miatt a szabadban kószáló háziállatok alapos és rendszeres átvizsgálása még fontosabb.

(Figyelem! Egyes kullancsriasztó szerek a macskákra halálosak lehetnek!)

A babéziózis, más néven kutya-malária, az egyik legveszélyesebb kullancsok áltat terjesztett betegség. Első tünete az étvágytalanság, amit vérszegénység, magas láz, levertség és a vizelet elsötétedése követ.  A betegség gyanúja esetén azonnal fel kell keresni az állatorvost, mert enélkül kedvencünk el fog pusztulni. Egy másik kullancsok által terjesztett betegség, a Lyme-kór (vagy barreliózis), a betegség a korai szakaszában antibiotikummal gyógyítható, enélkül sajnos a tünetek tovább romlanak, végül ízületi gyulladás és teljes bénulás következik be. Oltással a betegség jó eséllyel megelőzhető, de száz százalékos védelmet azzal sem biztosíthatunk.

Ugyanez igaz a kullancsok által terjesztett agyhártya-gyulladásra is, mely elsősorban a legyengült immunrendszerű állatokat támadja meg. Az agyhártya-gyulladás első jelei az aluszékonyság, gyengeség, később a magas láz és görcsös rohamok.

Az állatorvosok szerint a kutyákat és macskákat minden szabadban töltött séta után át kell vizsgálni. A felfedezett kullancsokat azonnal el kell távolítani. Fontos védekezési eszközt jelentenek a “spot-on” csepegtetős kullancs- és bolhariasztók, melyeket az állat tarkójára kell csöpögtetni, hogy ne tudja lenyalogatni.  Egyes, azonnal ható szerek a már megkapaszkodott kullancsokat is elpusztítják. Vigyázni kell azonban a “permethrin” nevű hatóanyagot tartalmazó szerekkel: ezek ugyan távol tartják a kullancsokat a kutyáktól, macskák számára azonban halálosak lehetnek. Több olyan eset ismert, amikor az így kezelt kutya együtt aludt a macskával, és másnap reggelre a cicát már nem lehetett megmenteni.

A parazita riasztó és irtó nyakörvek kiváltása csepegtetős szerekkel elsősorban a macskáknál fontos, akiknél a nyakörv fára mászásnál könnyen beakadhat, ami akár halálos balesetet is jelenthet a számukra. A kutyáknál azonban jó alternatívát jelent a nyakörv. A nyakörveknél két további veszélyre kell még figyelni: a legtöbb nyakörv kisgyermekekkel nem érintkezhet, és mivel a hatóanyagok a halakra súlyosan mérgezőek, ezért természetes vízben való fürdés előtt a nyakörvet le kell venni a kutyáról.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: Négy Mancs Alapítvány
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...