Saját KB bal
Saját KB jobb

Képesek felismerni a kutyák, ha egy társuk nem lát?

Amikor egy akita szeme zöldhályogos lett, és kezdte elveszíteni a látását, a mellette lévő kutya előbb észrevette a változást, mint saját gazdájuk. Számos eset árulkodik arról, hogy a kutyák azonnal felismerik más kutyák vakságát. 

„Nem tudom, Cass honnan tudta, hogy Kiaya az egyik szemére kezdi elveszíteni a látását, de észrevettem, hogy mindig arra az oldalára áll, ahol Kiaya már kevésbé lát” – mesélte Jessica VanHussen, a kutyák gazdája. – „Hozzásimul, ahogy felmennek a lépcsőn, és az utcán is kizárólag a vak oldalán megy. Nem tudom, hogy lehet, biztosan nem én tanítottam neki.”

Jessica nem sokkal később befogadott egy harmadik akita kölyköt is, Kellert, aki maga is szinte azonnal felismerte Kiaya vakságát.

Egy oregon-i állatorvos, Dr. Erica Loftin szerint mindez a kutyák pontos megfigyelő képességével áll összefüggésben.

A kutyák képesek megállapítani, ha valami másképp van egy társuknál abból, ahogyan kommunikálnak, ahogy kapcsolatba lépnek a többi kutyával. Azt is képesek megérezni, hogy az a másik állat sebezhető.”

Dr. Gwen Sila michigan-i orvos egy másik nézőpontból közelíti meg a kérdést: szerinte egy vak kutya igyekszik „ráakaszkodósabban” viselkedni társaival, és amikor ezt a többiek észreveszik, akkor változhat meg a köztük lévő kapcsolat.

Úgy gondolom, a nem látó kutya elkezdi követni társait, így lépnek egy új, dinamikusabb fejlettségi szintre.”

Akárhogy is: kutyáink szociális érzékenysége csodálatra méltó.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nem lát, nem hall, mégis ő tanítja szintén vak és siket társát

Vakon és siketen él boldog életet, csak társai lopkodják az ételét

Miért ne simogassunk segítőkutyákat munka közben

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: The Dodo
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...