SEMMI EXTRA és egy kis KERT

A SEMMI EXTRA és egy kis KERT Buda egy másik csodás csücskébe vetette meg lábát, és próbálja méltó utódjaként megállni helyét a legendás, és több generációt kiszolgáló RÉGI SÍPOS HALÁSZ kertnek. Megszokott étel és ital kínálata mellett – tisztelegve a nagy múltú elődjének – halas ételek is helyet kaptak a havonta változó Extra ajánlatban, melyeket jó időben a hangulatos kerthelységben lehet elfogyasztani. Állat – és gyermekbarát helyként várja a kedves betérőket!

2016 őszén nyitottuk meg a nagytestvérét Újbudai éttermünknek, azon okból, hogy Buda ezen részén is elérhetővé tegyük leendő és már meglévő vendégeiknek az általunk kínált szolgáltatásainkat. Barátságos kerthelységünk mellett a nagy méretekkel és külön teremmel rendelkező belső tér lehetőséget ad rendezvények, vacsorák, esküvők, születésnapok és számos egyéb esemény lebonyolítására.

A megfelelő térnek köszönhetően egy nagyobb gyereksarokkal, babakocsitárolóval és külső-belső kerékpártárolókkal tesszük kényelmesebbé vendégjeink itt tartózkodását. Kiemelt figyelmet fordítunk ételeink és italaink minőségére és elkészítésére, ezért itt is helyben készítjük pékárunkat, hogy mindig friss és finom legyen. Minden hétköznap, hetente változó ebédmenüvel várjuk kedves vendégeinket délidőben.

Extra Ajánlatunk a hét minden napján szolgál finomságokkal azok számára, akik szeretik a halászlevet, vagy csak egy túrós csuszára vágynak. Ha munka előtt reggelizne, akkor is jó választás a Semmi Extra, mert 9 órától várja vendégeit hétköznap, számos reggeli finomsággal. Aki meg csak egy finom kávét inna, az 220 Ft veheti meg itt délig kedvenc ébresztő italát. Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Hétfő – Kedd: 9.00 – 24.00

Szombat – Vasárnap: 12.00 – 24.00

Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 46.
Telefon: +36 1 950 6771
E-mail: [email protected]
Facebook

http://semmiextra.hu/

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...