Saját KB bal
Saját KB jobb
Fotó: Monika Chrobasik

A Hard Dog Race megy tovább, hiszen a pályán sem állunk meg, ha elénk kerül egy akadály

A Hard Dog Race ma Európa legismertebb és legkedveltebb kutyás akadályfutó versenye. A magyar brand közel négy év alatt emelkedett nemzetközi szintre, ma már hazánkon kívül Lengyelországban, Németországban és Csehországban is évente több versenyt rendeznek.

Szezonnyitó dunaújvárosi versenyük előtt pár nappal lett biztos, hogy le kell fújni az eseményt és az összes idei dátum bizonytalanná vált. Púza Andrással, a Hard Dog Race alapítójával beszélgettünk arról, hogyan élték meg a váratlan eseményeket, mi zajlik a színfalak mögött és mire számíthatnak a versenyzők az idei szezonban. 

Mit éreztél amikor már biztosan tudtad, elmarad a szezon első versenye? 

A csalódás nem a legjobb szó hiszen benne volt a levegőben ennek a lehetősége is, annyira nem ért váratlanul, de nem dobta fel a napomat, hogy finoman fogalmazzak. A HDR egyik célja, hogy élményt nyújtsunk az embereknek, melyet kutyájukkal együtt élnek át, közösen. Hat láb, két szív, egy büszkeség szlogenünk a célban nyeri el igazán az értelmét. Így versenyzőként fájó, hogy nem élhettem át, szervezőként pedig, hogy nem nyújthatjuk ezt az élményt. De be kellett látni, hogy ebben a helyzetben a mi vágyaink vagy érdekünk teljesen másodlagosak.

Púza András a Hard Dog Race alapítój
Púza András, a HDR alapítója. Fotó: CyberCat Photo

Kettős érzés volt bennünk. Egyrészt a hivatalos döntésig reménykedtünk, hogy talán mégsem akkora a baj, hogy ne lehessen a Not Just Run-t megrendezni, hiszen a mi részünkről minden készen állt. A befutó emlékpólók és érmék legyártva, leszállítva, a pálya kijelölve és majdnem 100 százalékosan felépítve. Az építő csapat, a rendezvény szervezés és mindenki a HDR-nél az utolsó percig úgy dolgozott, hogy lesz verseny. Másrészt pedig mi is tanakodtunk házon belül, hogy mi a helyes döntés amit saját hatáskörben megtehetünk. Felmerült, a hatóságok döntésétől  függetlenül, az esetleges lefújás és halasztás. Majd a rendezés mellett döntöttünk, de természetesen előtte meghoztunk pár óvintézkedést az akkori tudásunk szerint.

Éppen Dunaújváros felé utaztam amikor jött a hír, hogy nem tudjuk megvalósítani. Vis Maior helyzet, van ilyen esetre tervünk hiszen már az alapításkor a szabályok közé beleraktunk erre vonatkozólag pontokat az ÁSZF-be. De azért más a terv, és más a gyakorlat. Bíztam benne, hogy a Vis Maior kitétel soha nem fog előkerülni, sajnos most előkerült. 

A HDR Not Just Run kutyás terepfutó verseny üzenete és jótékonysági célja természetesen nem veszik el. A terveink szerint 2020. október 31-én megrendezendő versenyen ugyanúgy a 10 millió fa mozgalmat támogatjuk és üzenjük, hogy fákat kell ültetni ahhoz, hogy unokáink kutyáinak is legyen hol hűsölniük. Az eredeti tervünk is ez volt, tehát a verseny nem elmarad, hanem elhalasztjuk. 

Hard Dog Race a kutyás fo
Fotó: Monika Chrobasik
Mennyi ideig és mekkora csapattal készültök  egy-egy versenyre? 

Azt tudni kell a HDR-ről, hogy mi főállásban szervezünk versenyeket, tehát nekünk ez a munkánk, az év 12 hónapjában. Ugyanakkor pedig aktív kutyások és versenyzők is vagyunk. Kettős szerepben állunk egy-egy eseményhez, én személy szerint is mindig így tekintek a versenyre. Nem volt még olyan pályánk amit ne futottam volna le, és ezzel többen vannak így a csapatból.  Amit csinálunk szívvel-lélekkel tesszük, így már sokkal inkább hivatásnak nevezném, mint egy egyszerű munkának. 

A felkészülés egész évben tart nincs megállás. A 2020-as szezont már tavaly elkezdtük szervezni. Új helyszínek, pályabejárások, majd a konkrét pálya nyomvonal kijelölése, egyeztetés a hivatalokkal. Felsorolni is nehéz mi minden kell ahhoz, hogy azon az egy napon minden rendben legyen. Ebben a munkában az év minden napján 10 emberre számíthatok, van úgy, hogy hétvégén vagy akár éjjel is.

A versenyt megelőző héten és a verseny napján pedig együttvéve 100-120 ember dolgozik azért, hogy mindenki örömökkel telve, büszkén és boldogan térhessen haza. Ebben benne vannak a fizetett dolgozók, alvállalkozók és az önkénteseink is. Ezúton is nagy köszönet és elismerés a munkájukért! 

A verseny végén sem állunk meg, hiszen jön az utómunka. A helyszín bontása, takarítás. A filmek vágása, a fotók válogatása, publikálása. És persze készülődés a következő versenyre. 

Fotó: Monika Chrobasik
Az első sokk után gyorsan összeszedted a csapatot, az elmaradt versenyt online rendeztétek meg óriási sikerrel. Adott ez némi vigaszt? 

Szenvedély, hit és elhivatottság jellemzi a hozzáállásunkat. Így a versenyek halasztása körüli események mindkét énünket, a szervezőt és a versenyzőt is érzékenyen érintették. De bármennyire is csalódottak voltak a kollégák, tudtuk, hogy menni kell tovább. Menni a HDR szellemiségéhez méltóan, hiszen a pályán sem állunk meg ha elénk kerül egy akadály, hanem legyőzzük. 

Érezve mind a versenyzőkön, mind a munkatársakon a szomorúságot, született meg a HDR szomorúság elűző kihívás. A siker valóban felülmúlta a várakozásokat, sokan olyanok is részt vettek, akik nem is neveztek a versenyre, hiszen mindenki számára nyílttá tettük. A szponzorok örömmel álltak mellé és ajánlottak fel értékes nyereményeket, melyek sorsolással találtak gazdára. A felhívásra megszámlálhatatlan mennyiségű szuper kreatív alkotás született, a feladat az volt, hogy egy futó app segítségével pályát kellett rajzolni. Nehéz feladat elé állítottak minket  a HDR különdíj kiosztásában. Szívem szerint az összeset díjaztam volna, de azt mégsem lehetett, így a sok-sok jó közül a szerintünk legütősebbet választottuk. 

A nyertes pályarajz (Gyenes Alexandra fotója)

Ezúton is köszönöm az egész közösségnek ahogyan a verseny halasztását fogadták és álltak ehhez a kihíváshoz. Úgy gondolom a HDR igazi erejét az a jó értelemben vett falkaszellem adja, amit most is megtapasztalhatunk. Összetartás, megértés, türelem mind felénk szervezők felé, mind a versenyzőtársak irányába. 

Mi a B-terv, hogyan alkalmazkodtatok a helyzethez? 

Kár tagadni, hogy a HDR története legnagyobb válságát éli át. Gyakorlatilag a fennmaradásért küzdünk. Négy országban összesen kilenc versenyt rendeztünk volna az idén. Debütált volna az új almárkánk az MDR vagyis a Mud Dog Race, a HDR nyári családi öröm-móka-kacagás verziója, valamint először rendeztünk volna külföldön Wild futamot. A 12 km 22 akadályos vad kihívás a lengyel-cseh régióban került volna lebonyolításra.  Mind a hazai Wild-ot, mind a külföldit el kell engednünk idén. Az MDR megrendezéséhez is csodára lenne szükség.  

De sem én, sem a HDR munkatársak nem az a nehézség miatt a kardunkba dőlünk típus, így vettünk egy nagy levegőt és újra terveztünk mindent a versenynaptártól a költségvetésig. Kijelöltük az új dátumokat, megszorításokat vezettünk be. Hangsúlyozom ez terv, a mai körülmények között, legjobb szándékunk szerint sem lehet több, így minden dátum mellé képzeljük hozzá a “ha” és “amennyiben” kifejezéseket. 

Ha az új versenynaptár megvalósul akkor kb. úgy fogunk turnézni mint egy rock zenekar. Hiszen szeptember minden hétvégéjére esik egy HDR Base verseny. Vagyis elmegyünk Csehországba augusztus 30-án és mivel egy pálya megépítése 7 nap, így szombaton verseny, utána bontás, majd irány a következő helyszín…így szeptember 30-án érünk majd haza. 

TERVEZETT IDŐPONTOK:

2020. szeptember 05. HDR Base CZ, Svitav

2020. Szeptember 12. – HDR Base PL, Góra Kamiensk

  1. Szeptember 19. – HDR Base DE, Peckfitz
    Szeptember 26. – HDR Base, Nyergesújfalu
    Október 31. – HDR Not Just Run, Dunaújváros
Fotó: Bialy Wilk Fotografia
Készültök még online kihívásokkal? 

Természetesen! Most ért véget a #hdrtathome vagyis a “HDR otthon” kihívás, ami szigorúan a #maradjotthon szellemiségében zajlott. A résztvevőknek az otthonukban kellett mini pályát építeni, ennek a teljesítését videóra venni és a facebook oldalunkra feltölteni. A szponzorok ismét értékes nyereményeket ajánlottak fel erre a kihívásra. 

Igyekszünk folyamatosan kommunikálni a versenyzőinkkel, követőinkkel. Kifejezni azt, hogy nem adjuk fel, hiszünk a jövőben. Úgy gondolom humor és pozitív hozzáállás nélkül nehezebb átmenni ezeken az időkön. Ezt fejezi ki a #fogunkmégegyüttfutni ideiglenes szlogenünk is, amit kifejezetten az online térre találtunk ki. 

Fotó: Monika Chrobasik

De vannak új ötleteink mind a kihívások, játékok és hol komolyabb, hol szórakoztatóbb tartalmak terén is. És természetesen az eddigi játék nyereményeső is folytatódik. Ezt az időt fel lehet használni tanulásra és ismereteinek fejlesztésére is. Ebben is igyekszünk segítséget nyújtani. Ugyanakkor a HDR közösségét igyekszünk motiválni, hogy legyenek szolidárisak. Ezért hoztuk létre a #segítőmancsok kezdeményezést, mely egy összekötő csatorna szeretne lenni a segítségre szoruló kutyások és a segíteni akarók között. A #maradjotthon idejére pedig külön csoportot hoztunk létre #karanténhatlábon néven. 

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok