Saját KB bal
Saját KB jobb
Ritka betegség miatt örökre kölyök

Ritka betegség miatt örökre kölyök marad a német juhászkutya

Egy ritkán előforduló betegség miatt a német juhász örökre olyan lesz, mint kölyökkorában.

A cikk szerint kölyökkorában giardia fertőzést diagnosztizáltak a Ranger nevű ebnél, és a gazdái azt gondolták, ezzel indokolható, hogy testvéreihez képest kisebb. Amikor megszületett, hatalmas seb éktelenkedett a nyakán, ami elterelte a figyelmet a termetéről, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy ezt a problémát kezeljék. Az állatorvosok körültekintő ellátásának hála meggyógyították a kutyát, viszont nyilvánvalónak tűnt, hogy valami nincs rendben vele. Valami, ami ugyan fájdalommal nem jár, de merőben más külsőt kölcsönöz neki, mint amilyen egy átlagos német juhászkutyáé.

Az elsődleges vizsgálatok után beigazolódott, hogy Ranger nem átlagos kiskutya, és – egy ritka betegség – a hipofízer törpeség esete áll fenn nála. Mivel a betegség nagyon ritka, az állatorvosok sokáig nem merték egyértelműen kijelenteni, hogy erről lehet szó. A német juhászkutya már 2 éves, külsőre viszont akár kölyökkutya is lehetne, így egyre biztosabbnak látszik, hogy valóban alacsony növésről van szó. Mindezt leszámítva egészséges és vidám, csupán a száraz bőr és az alkalmi szőrhullás nehezíti meg a mindennapjait. Gazdái imádják és tudni vélik, hogy a szaporító hibázott, és megtették a szükséges lépéseket, hogy több kiskutya már ne születhessen ott.

Ranger fejlődését Instagram-oldalán követhetjük, amelyen több mint 86000-es rajongói tábora van!

Forrás: wamiz.co.uk
Kép: Ranger (Instagram)

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...