Saját KB bal
Saját KB jobb

Változott az amerikai szabályozás – szigorították, milyen esetben vihető segítő állat a gépre

Az utóbbi években rengeteg ellentmondásos hír keringett a repülőgépeken utazó segítő és támogató állatok kapcsán. Európában a légitársaságok rendkívül szigorúan szabályozzák azt, hogy milyen állat, és milyen esetben vihető fel a gép fedélzetére. Az Amerikai Egyesült Államokban ennél jóval “demokratikusabb” hozzáállás volt jellemző.

Akár az interneten keresztül is rendelhettünk kedvencünknek olyan igazolványt, amely “lelki támogató állat” státuszt biztosított a számára, ezzel együtt pedig olyan privilégiumokat, mint például az utastérben való utazás. Sajnos, ennek következménye az lett, hogy a lelki támogató pulykáktól az agresszív kutyákig mindenféle állatot felvittek a gazdik a gépekre. Ebből pedig nem egyszer félreértések, sőt, balesetek is születtek.

Segítőkutyák és terápiás kutyák: kik ők, mit csinálnak és mit tegyünk, ha találkozunk velük?

Korábban mi is beszámoltunk arról az esetről, amikor egy lelki támogató kutya harapott meg egy kislányt egy amerikai repülőjáraton. Bár az esetben nem egyértelmű a felelősség kérdése, mégis, sajnos, az ilyen és hasonló esetek miatt a segítő kutyákkal utazók élete is nehezebbé vált. Néhány légitársaság például egyáltalán semmilyen állatot nem akart már a fedélzeten tudni. Holott, a segítő állatokkal utazóknak valóban szüksége van négylábú segítőjük közreműködésére. Akár az utazás során, akár a megérkezést követően. Emiatt rendkívül fontos, hogy ezeknek a jól képzett állatoknak helye legyen a gazdáik mellett az utastérben.

Egy segítőkutya az életet jelentheti egy PTSD-s beteg számára

Éveken át tartó megfontolás után most úgy tűnik, hogy sikerült új kereteket adni a támogató és segítő állatokkal való utazás szabályainak. Azok jogosultak a segítő állattal való utazásra, akiknek az egészségük szempontjából elengedhetetlen a segítőkutya jelenléte. Azaz, a látás- és hallássérült emberek, illetve bizonyos diagnosztizált mentális betegségekkel elő emberek és kiképzett segítőkutyáik továbbra is jogosultak a fedélzeti utazásra. Egy új segítőkutya kategória is bevezetésre került. Az úgynevezett PSD, azaz Psychiatric Service Dog, a diagnosztizált mentális betegségekkel élő embereknek segít. Így a depresszióval, szorongással, PTSD-vel, agorafóbiával és klausztrofóbiával élő személyek is jogosultak a segítőkutyáikkal történő utazásra.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: The Wildest Site; Kép: Photo by Karolina Grabowska: https://www.pexels.com/photo/woman-sitting-with-dog-7272552/;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...