Az Állatbarát Alapítvány beszámolója szerint a kutya napokon át bolyongott vakon, szomjasan és éhesen, alig jutva levegőhöz. Teljesen magára hagyva próbált túlélni, míg végül akadt valaki, aki nem nézett félre, és nem nyugodott, amíg meg nem találta. Az eset nemcsak az állatkínzás kegyetlenségét mutatja meg, hanem azt is, mennyire fontos, hogy legyen, aki kiáll azokért, akik nem tudnak magukért szólni.

Csilla, a tiszavasvári kutyák őrangyala

Bartus Csilla önkéntesként már hosszú évek óta járja a város legszegényebb részeit. Hóban, fagyban, kánikulában megy, ha bajba jutott kutyáról kap hírt – chipet olvas, állatorvoshoz rohan, gazdát keres. Most is egy telefonhívás miatt indult útnak: egy kutyát láttak az utcán, akinek a fején valamilyen műanyag doboz volt. Csilla azonnal keresni kezdte, de a kutya eltűnt. Másnap hajnalban újra nekivágott, és felajánlott egy kis pénzt is, hogy segítsenek neki a keresésben. Végül sikerült is bekeríteni az állatot, aki rettegve menekült – de még időben kórházba jutott.

Eyo új életet kapott – de az út hosszú lesz

A kutya az állatkórházban kapta meg az Eyo nevet. Fiatal szuka, aki valószínűleg tényleg az utolsó pillanatban került ellátásra.  Kullancsok csípték, kiszáradt, legyengült, és az oldalán egy fekélyes seb tátongott. A fejére húzott doboz belülről bepárásodott, nyál és szőr tapadt rá – csak egy apró résen jutott be némi levegő, ennyin múlt, hogy életben maradt. Eyo valószínűleg napokon át nem látott fényt, nem kapott vizet vagy élelmet. Azóta folyamatos infúziót kap, és az orvosok szerint testileg rendbe fog jönni. A lelke azonban más kérdés – a trauma, amin keresztülment, hosszú idő, mire gyógyulni kezd.

Ha mindenki elfordul, ki marad segíteni?

Az Állatbarát Alapítvány beszámolója nemcsak a történteket meséli el, hanem őszintén szól az érzéseikről is: düh, csalódottság és tehetetlenség keveredik bennük. Mert nem ez az első eset, hogy ilyen mélyre süllyed az emberi viselkedés, és valószínűleg nem is az utolsó. A történet rámutat arra is, hogy nem elég sajnálkozni – szabályokra, felelősségre, következményekre lenne szükség, különösen olyan közösségekben, ahol ezek hosszú ideje hiányoznak. És még egy kérdés: ha minden jó szándékú ember feladja, ha mindenki elmegy, ki fog maradni azoknak az állatoknak, akik nap mint nap ilyen borzalmakat élnek át?