Tegnap érkezett meg hozzánk az első család. Fáradtan, kimerülten és megtörten. Egy hete indultak, hátrahagyva mindent. Tavaly veszítették el az Édesanyát a koronavírus miatt, most pedig mindenüket ott kellett hagyniuk, hogy az életüket mentsék. Ahogy az Édesapát hallgattam, a kutyák, akik addig mellőlem figyelték az új jövevényeket, egyszerre már mellette ültek. Egyikük a kezéhez bújt, a másik pedig a lábához kuporodott.

Egy kicsit tartottam tőle, hogyan barátkoznak majd meg a kutyák a vendégeinkkel, különösen Otis, aki élete első évét bántalmazásban töltötte, és nehezen fogadja el az idegeneket. Fél és ugat, sokszor még a barátainkra is, ha vendégségbe jönnek. De semmi. Azonnal, kérdés nélkül nyújtottak vigaszt, és ezzel felszakítottak egy gátat is.

Ugyanis nehéz mit mondani valakinek, aki mindent hátrahagyott. És nehéz lehet az a helyzet is, amikor másoktól kell segítséget kérni, még ha ismerősök is. A kutyáknak ezek a gátlások nem okoznak gondot. Ők feltétel nélkül vigasztalnak, elfogadnak, attól függetlenül, hogy éppen milyen helyzetben vagy. Tatyi egész este a család mellett gubbasztott, nem akart elmozdulni onnan, akkor sem, amikor már eljött a lefekvés ideje. Otis odament mindenkihez, odadugta a kis orrát és hagyta, hogy simogassa, akinek támasz kell. Hihetetlen volt, hogy ösztönösen érezte, hogy kinek tud segíteni, hogy elengedje a könnyeit vagy megosszon valamit, ami a szívét nyomja.

Sokat vacilláltam az elmúlt héten, hogy pontosan hogyan és mint is kellene segítneni, hogyan fogjuk tudni megoldani ezt a helyzetet. Rengeteg kérdés merült fel bennem a gyakorlati dolgoktól addig, hogy mégis, mit is mondjak, mit lehet ilyenkor mondani?

A kutyák azonnal tudták a választ. Csak jelen lenni és meghallgatni. Éreztetni, hogy itt vagyunk és számíthatnak ránk.

Kép: Photo by Enric Cruz López from Pexels

The post Kutyák a bajban appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.