Vannak kutyás könyvek, amelyek tanítanak, vannak, amelyek meghatnak – és vannak, amelyek valahogy csendben beléd költöznek. A Big Little Life az utóbbiak közé tartozik. Sokan Dean Koontz nevét thrillerekhez, feszültséggel teli regényekhez kapcsolják, kevésbé ismert viszont, hogy szenvedélyes kutyás is. Ez egyébként számos művében visszaköszön.

Ez a könyv azonban személyesebb minden fikciónál: egy emlékirat Trixie-ről, a golden retrieverről, aki gyökeresen megváltoztatta az író és felesége életét.

Trixie nem egyszerűen „jó kutya” volt – Koontz úgy ír róla, mint olyan társáról, aki jelenlétével újra megtanította őket figyelni, örülni, lassítani, a pillanatban lenni. Ismerős gondolat sok kutyásnak: néha a kutyáink egészen alapvető dolgokra emlékeztetnek bennünket.

A könyv azért különösen megkapó, mert nem idealizál, hanem megmutatja, hogyan formál egy kapcsolat. Trixie például, egykori segítőkutyaként, fegyelmezett, érzékeny és elképesztően intelligens volt, de közben játékos, humoros személyiség is. Egyszer még egy lakástüzet is jelzett a gazdáinak. Máskor viszont egyszerűen csak „kirúgja” Koontzot az irodából délután ötkor, mint minden rendes kutya. És ezzel örökre megváltoztatja a munkamániás író életmódját.

A cím – A Big Little Life, vagyis „Egy nagy kis élet” – tökéletes. Mert erről szól: hogyan lehet egy rövid kutyaélet mérhetetlenül nagy.

Különösen szerethető, hogy Koontz nem áll meg Trixie történeténél. Más írásaiban, például a My Three-Dog Life című visszaemlékezésben arról is mesél, mit tanított neki három, Canine Companions programból érkezett golden retriever az életről, veszteségről, alkalmazkodásról és szeretetről.

Miért ajánljuk?

Mert nem „csak” kutyás könyv. Inkább finom memoár társas kapcsolatról, jelenlétről, gyászról és örömről.
Mert azokhoz szól, akik tudják, hogy egy kutya nem dísz az életünkben, hanem alakító erő.
És mert ritka az olyan könyv, amely egyszerre megható, bölcs és derűs.

Ha szereted az olyan kutyás történeteket, amelyek nem hatásvadász módon akarnak könnyeket kicsikarni, hanem őszintén beszélnek kötődésről, ezt érdemes felírni az olvasólistára.