Babe – A 83 éves színész a valóságban is örökbe fogadott egy malacot
Sokan emlékszünk a „Babe” című családi filmre, amelyben a mentett kismalac egy farmon kezd új életet. Nem is akármilyent, hiszen nem a hagyományos malac karrierről álmodik, hanem terelőkutya szeretne lenni. Szerencsére ebben támogatja a gazda, akit az idén 83 éves James Cromwell alakít.
„A forgatás során szerencsém volt megismerni a malacok kíváncsi és érdeklődő természetét. Ez megváltoztatta az életemet és a táplálkozási szokásaimat is. Amikor jött a lehetőség, hogy egy valódi Babe-et menthessek meg, azonnal lecsaptam rá.” – nyilatkozta Cromwell a sajtónak.
A film forgatása közelebb hozta a színészt az állatokhoz és felhívta a figyelmét az állatokkal való méltányos bánásmód kérdéseire. Cromwell 1975 óta vegetáriánus volt, de a Babe hatására 28 éve vegán életmódra váltott. Azóta igyekszik felhívni a figyelmet a hús- a tej- és a tojástermelés kegyetlenségeire és az állatjogok ügyére.
Évente körülbelül 129 millió sertést ölnek meg csak az Amerikai Egyesült Államokban. A vágóhídra nevelt malacok farkát levágják, fogaikat kihúzzák és a fülüket is csonkítják – érzéstelenítés nélkül. Ezek a malacok épp olyan intelligens és érző lények, mint a kis Babe a filmben. Kutatások szerint a malacok intelligenciája és érdeklődése a kutyákéhoz hasonlítható.
„A malacok is megérdemelnék, hogy békében éljék le az életüket és ők dönthessék el, mikor szaladgálnak és eszegetnek. De kevesüknek adatik meg az esély erre.” – mondja Cromwell.
A színész segítségével a vágóhídra szánt, kamionról leesett kismalacnak, aki a Babe nevet kapta, megadatik ez az esély. Ő már biztonságban van egy Pennsylvania állambeli menhelyen.

Cromwell bízik benne, hogy a Babe megmentésében játszott szerepével felhívhatja az emberek figyelmét arra, hogy az állatok érző lények, és nekik is járna a fájdalom- és félelemmentes élet lehetősége.