Megszólalt a kutyakozmetikus Mexi halálának ügyében
Nem tudja túltenni magát a történteken, ezért vállalta a nyilatkozatot V. Tamás, aki állítólag fésűvel fejbe vert egy yorkshire terriert munka közben, és az életét vesztette.
Mi is hírt adtunk Mexi haláláról, amelynek körülményei még mindig nem tisztázottak, a Tatabányai Rendőrkapitányság állatkínzás vétsége miatt indított eljárást V. Tamás ellen.
Tamás a Blikk-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mi történt valójában.
„Mexi három éve járt hozzám, igazi kis mokány, izgő mozgó kutya volt. Épp beszárítottam a szőrét. Az egyik kezemben a hajszárító, a másik kezemben a kefe volt. Emlékszem, siettem, de arra nem, hogy megütöttem volna! Szándékosan egészen biztosan nem! Az elképzelhető, hogy ahogyan izgett-mozgott, összetalálkozott a kefével. Én már csak azt vettem észre, hogy összeesik. Nagyon megijedtem, próbáltam életre kelteni, és hívtam a feleségem, hogy elvigyük állatorvoshoz. Senkinek nem kívánom azt a pillanatot, amikor el kellett mondjam a gazdájának, hogy a kutyája már nem él!
Kilencezer megnyírt kutyával a hátam mögött vagyok már annyira rutinos, hogy ne okozzon gondot egy vágás! Épp ezért számomra is hihetetlen, ami történt! 68 éves vagyok, már régóta a nyugdíj mellett csinálom az üzletet. Annyira szeretem, hogy nem bírtam abbahagyni. Ez nagy törés az életemben: nem a rendőrségi eljárástól félek, a szegény kutyát sajnálom, ez nem hagy nyugodni!”
Tamás 35 éve dolgozik kutyakozmetikusként, amíg engedik, és vannak vendégei, folytatja a szakmát.
A Magyar Kutyakozmetikusok Országos Egyesülete tegnap közleményben tudatta a nyilvánossággal:
„A Magyar Kutyakozmetikusok Országos Egyesülete ezúton elhatárolódik minden nyilatkozattételtől a Tatabányai kutyakozmetikában tisztázatlan körülmények között elpusztult kutya halálával kapcsolatban. A tények pontos ismerete nélkül, a folyamatban lévő rendőrségi ügyre való tekintettel szakértőként sem kívánunk nyilatkozni és erre kérünk minden tagunkat.
Kósa Krisztina
a MKKOE elnöke”
A cikk előzményét ide kattintva megtalálod.
További tartalmak:
17 kutyával szaporított egy panellakásban
Túlélte a hét összekötött szájú, zsákba tett kutyus Monoron
(kutyabarát.hu)