Saját KB bal
Saját KB jobb

Milyen párkányt válasszunk?

Az ablakok esetében indokolatlanul kevés szó esik a párkányokról, pedig nagymértékben meghatározzák a mindennapjainkat, de mindezt sokszor észre sem vesszük. Különböző szolgálatot tesznek minden egyes nap, és többféleképpen fel lehet használni például a belső párkányt.

Van különbség a külső és belső ablakpárkány között?

Mind funkcionalitásban, mind kialakításban fedezhetünk fel eltéréseket. Első ránézésre ugyan hasonlítanak egymásra, de nem mindegy, hogy melyiket hová tesszük. A belső ablakpárkányt, vagy más néven könyöklőt elsősorban esztétikai jelleggel használjuk. A kültéri párkánynak már fontosabb funkciói is vannak. Bírniuk kell a szélsőséges időjárás okozta viszontagságokat, amelyek közé tartozik a téli fagy, vagy éppen az erős napsugárzás.

Az RS Ablak műanyag ablakainak beépítésekor ezekre a kiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektetnek a szakemberek. A külső ablakpárkány fontos szerepet játszik a vízelvezetésben. Az ablakról lefolyó esővizet és más nedvességet a falon túlra kell vezetnie. Ezért is van az, hogy az ejtése legalább egy centiméter kell, hogy legyen. Fontos, hogy túllógjon a fal síkján legalább 2-3 centiméterrel. 

A belső ablakpárkány esetében már nincsenek ilyen elvárások, mivel itt maximum a belső páratartalom okozta páralecsapódástól kell megvédenie a falak belső oldalát. Akkor is fontos a kialakítás, ha virágtartóként használjuk és locsolásnál lecsöppen egy kis víz.

Rengeteg plusz funkcióval láthatjuk el. Virágtartó mellett lehet belőle a konyhában fűszertartó, vagy a sütéshez-főzéshez használatos eszközöket, kiegészítőket is tárolhatjuk itt. Egy kisebb helyiségben ez kifejezetten praktikus megoldás. Máshol használhatjuk könyvespolcnak, de ha elég nagy ablakkal rendelkezünk, akár külön olvasókuckót is kialakíthatunk belőle. Egy hideg téli reggelen elfogyaszthatjuk itt a kávét, miközben a kilátásban gyönyörködünk.

Miből készülhet az ablakpárkány?

Sok esetben érdemes eltérő anyagot használni a kültéri és beltéri párkányoknál. Természetesen van olyan alapanyag, ami mindkettő esetében megfelel a célra. Kültéren a műkő, gránit, alumínium, horganyzott lemez (például Lindab párkány néven is emlegetik), illetve a műanyag az általános. Utóbbit leginkább csak akkor, ha nem fóliázott és fehér színű.

Beltérre használhatunk a műanyag, gránit és műkő mellett fát is, amely esetében a felületkezelés elengedhetetlen művelet. 

A műanyag ablakpárkány azért is olyan népszerű, mert könnyen tisztítható, bel- és kültéren egyaránt hosszú távú megoldást jelent.

Többféle kivitelből lehet válogatni

Beltéri műanyag ablakpárkány esetében a fehér mellett standard színek is elérhetőek, mint amilyen az aranytölgy, az antracit, a dió vagy a mahagóni. Extrább, merészebb árnyalatokban is kaphatóak, de általában ezekre kevesebb igény van. A minőségi belső ablakpárkány ma már minden otthon kötelező eleme kell, hogy legyen.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...