Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

Kanadából lovak ezreit szállítják Ázsiába ínyenc fogásnak

Kanadában vadlovakat fognak be és tenyésztenek kimondottan azért, hogy Japánba és Dél-Koreába szállítsák őket élve, vagy levágva és feldolgozva.

A legtöbb kanadainak fogalma sincs róla, hogy a juharszirupon kívül az egyik legnagyobb nemzeti exportjuk a lóhús. Pedig a világ egyik legnagyobb lóhús szállítója, évente több tízezer lovat visznek Kanadából Ázsiába, az üzlet pedig dollármilliókat termel az országnak. A lóhúst azonban nem csak Ázsia, de néhány európai ország is vásárolja Kanadától.

Élve is szállítanak

A legtöbb  lovat Alberta tartományban fogják be, vagy tenyésztik. Egy részüket már levágva és feldolgozva friss húsként szállítják. Sok lovat azonban élve, 20 órás repülőúton viszik az ázsiai vágóhidakra. Az így szállított lovak általában 1-2 évesek és borzasztó körülmények között, szűk szállító boxokba zsúfolva kerülnek a repülőkre.  Az értékes hús ezután olyan éttermekbe kerül, ahol nemcsak főzve vagy sütve kerülnek az asztalra, de nyers ínyencségeket is készítenek belőle.  A Canadian Horse Defense Coalition (CHDC) non-profit állatvédő egyesület már 2019-ben feljelentette a Kanadai Élelmiszer Ellenőrzési Hivatalt (CFIA), mert az ilyen szállítási gyakorlat súlyosan sérti az állatvédelmi törvényt.  Sajnos nem jártak sikerrel, a hivatal szerint a lovak szállítása megfelelő módon és biztonságos körülmények között történik. Az állatvédők nagy része azonban az export teljes leállítását szorgalmazza, erre azonban kevés az esély.

Nem csak Ázsiában fogyasztanak lovat

Az ország lakóinak nagy része teljes mértékben elutasítja a lóhús fogyasztását, azonban Kanadában is lehet kapni élelmiszerboltokban és éttermekben is felszolgálják.  Európában sem teljesen tabu a lóhús, Svájcban és Lengyelországban is fogyasztják, de hazánkban is elérhető.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Freshdaily.ca  

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...