Kutyát az ablakon kidobni lehet?

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága megszüntette az eljárást az ellen az óvodai dajkaként dolgozó nő ellen, aki 2014 május 13-án a Gazdagréten kidobta ötödik emeleti ablakából fiatal Jack Russel kutyáját – írja a hunhir.hu portál.

A szerencsétlen állat összeroncsolódott testét járókelők találták meg, de még élt, borzasztó szenvedések közepette haldoklott. A nő mindezt kéjes vigyorral nézte az ablakból. A helyszínre hívott állatorvos kénytelen
volt elaltatni a kutyát, ám a nő még ennek költségét sem volt hajlandó kifizetni. Csak annyit kiabált ki az ajtaján kopogtató rendőröknek, hogy a kutya „megtámadta a gyerekét”, akinek „össze kellett varrni az arcát”.

Az eset országos közfelháborodást keltett. Mind a bal-, mind a jobboldali sajtó egyaránt elítélően cikkezett a borzalmas állatkínzásról. A közvélemény követelte az állatkínzó példás megbüntetését. Állatvédő szervezetek tömegtüntetést szerveztek a bűncselekmény helyszínére, ahol gyertyagyújtással emlékeztek meg a meggyilkolt kutyáról és a hasonló cselekmények áldozatául esett sorstársairól. Eközben a nő alkoholista férje üvöltve fenyegetőzött az erkélyről egy konyhakéssel, és azt kiabálta, hogy lemegy megszurkálni a tüntetőket.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított, amely megállapította, hogy a kutya semmiféle kisgyereket nem harapott meg, mert a lakásban a nőn kívül senki nem tartózkodott. Ennek ellenére az eljárást megszüntették, mégpedig arra a hajmeresztő indokolásra hivatkozva, hogy „nem bizonyítható a cselekmény társadalmi veszélyessége”.

Túl azon, hogy a bűncselekmények társadalmi veszélyessége külön bizonyítást nem igényel, tehát erre hivatkozva az eljárást sem lehetett volna megszüntetni, évtizedek óta kriminológiai alapvetés, hogy az állatokkal kegyetlenkedő bűnelkövetők később emberek sérelmére is elkövetnek erőszakos bűncselekményeket. Ez a nő ráadásul egy óvodában dolgozik, kisgyermekekre felügyel. A rendőrség szerint azonban mindez teljesen rendben van… – olvasható a hunhir.hu oldalon.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hunhir.hu
Fotó: Állatvédőrség

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...