Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyája hozott segítséget a bajba került gazdinak

Eszméletlenül esett össze egy férfi a Tisza partján, Vásárhelyen. A kutyája hívott segítséget. A két arra bicikliző hölgy a könyörgő szemű kutya viselkedéséből jött rá, hogy nagy bajban lehet a gazdi – adta hírül a delmagyar.hu.

Janovics László és Vigéc nevű kutyája naponta másfél-két órát sétálnak. “Jó párost alkotunk. Én őt, ő pedig engem sétáltat” – mesélte a hírportálnak  Janovics László.

– Új munkahelyem van. Éjszakáztam, amihez még nem igazán szoktam hozzá. Amikor a 12 órai munka után hazamentem, nem tudtam elaludni. Úgy voltam vele, hogy akkor induljunk el a napi sétára. Egy idő után azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Olyan volt, mint amikor az embernek leesik a vércukorszintje. Filmszakadás következett. Arra eszméltem, hogy ülök a Tisza partján az iszapban – mesélte.

Két arrafelé kerékpározó hölgy talált az eszméletlen férfire, kutyájának köszönhetően.

– Kerékpárral kirándultunk erre. Megláttuk az ösvényen keresztben fekvő kutyust. Csóválta a farkát, majd ráugrott a húgomra. Szinte könyörgött. Tudtuk, hogy valami baj lehet, mert egyszer már volt hasonló esetben részünk. Csak az sajnos nem végződött ilyen jól – mesélte Rácz Györgyné Anna.

– Keresni kezdtük a gazdit, akit egy kidőlt fa mellett találtunk meg. Voltak életjelei. Próbáltuk felrázni, de nem reagált. A kutyus is odajött, nyalogatta az arcát. A fogaival húzta a gazdája ruháját. A maga módján próbálta talpra állítani. Nagyon megható volt. Közben megtaláltuk a férfi telefonját, amelyben benne volt az édesanyja száma. Szóltunk neki. Kérdeztük, van-e valamilyen betegsége a fiának. Mondta, hogy nincs, viszont nem aludt már vagy 30 órája. Pár perc múlva a fiatalember nagy nehezen felállt, de nem volt teljesen magánál, és beleszédült a Tiszába. A kutya a nadrágjánál fogva húzta ki a vízből, mi pedig a kezét fogtuk. A hideg víztől kissé magához tért. Közben az anyukája érte jött – mesélte Anna.

Szerencsére Lászlónak már nincs baja. A férfi tisztában van vele, hogy ha Vigéc nem megy segítségért, akár nagyobb baj is történhetett volna. Nagyon hálás a hölgyeknek, és persze Vigécnek is. “Eddig is tudtam, hogy nagyon ragaszkodik hozzám, ami kölcsönös, de ezzel a tettével még szorosabb lett a kötelék közöttünk” – mondta László.

Vigéc keverék kutya, másfél éve került a férfihez, akkor 8-10 hónapos volt. A sintértelepről mentette ki az utolsó pillanatban. Az elaltatása előtti napon sétált el a menhely felé László, hogy hazavigyen egy kutyát. Az első percben egyértelmű volt számára, hogy Vigécet fogadja örökbe.

 

 

Forrás: delmagyar.hu
Fotók: Kovács Erika
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok