Saját KB bal
Saját KB jobb

Ki lehet idén az Év kutyabarát panziója/vendégháza?

Immáron ötödik éve rendezzük meg az Év kutyabarát helye kampányunkat, melyre nagy örömünkre évről évre egyre több kutyabarát szolgáltató és hely jelentkezik. Idén rekord mennyiségű jelentkezőnk van: összesen 135! Nagyon büszkék vagyunk minden résztvevőre, hiszen ezzel nem csak a felelős kutyatartás iránti elkötelezettségüket és a kutyák, illetve kutyás vendégek iránti szimpátiájukat fejezik ki, hanem jó ügyet támogatnak: a nevezési díjból a Noé Állatotthon védenceit, valamint a „Kakitündér nem létezik” felelős kutyatartásért kampányt is támogatják. 

Az indulókat egyenként is folyamatosan bemutatjuk mind a Facebook, mind az Instagram oldalunkon, hogy minél több kutyatartóhoz eljusson a híre, kinél tud kellemes hangulatban elfogyasztani egy ebédet, kávét, finom süteményt, vagy akár eltölteni egy hétvégét kutyája társaságában, hol tud vásárolni kutyusával együtt, illetve milyen menő kutyabarát munkahelyek vannak Magyarországon. Mindemellett kategóriánként is bemutatjuk a résztvevőket, mert mindegyikre egytől egyig nagyon büszkék vagyunk, és hálásak, hogy kutyabarátságukat fennen és büszkén hirdetik, az Év kutyabarát helye kampányban való indulásukkal is!

Most nézzük az Év kutyabarát panziója/vendégháza címért indulókat!

1. 5 Ház Borbirtok:

Az 5 Ház Borbirtok a Somló hegy északi részén, a vár alatt terül el. Minden apartmanja és pincéje kutyabarát, és természetesen a reggelihez is elkísérhetik gazdájukat. Számukra is nagy élmény lehet az itt töltött idő, hiszen a birtok erdős, fás környezetében nyugodtan szaladgálhatnak és játszhatnak egész nap.

5 Ház Borbirtok - Somlószőlős

2. Bacchus Apartman Borbarlang Vinotéka:

A „Kutyabarát Balaton” tag Bacchus Apartman már ismerős lehet a balatoni kutyások és turisták körében, hiszen tavaly ők kapták az Év kutyabarát helye kampányban a legtöbb szavazatot panzió kategóriában.  Idén is indultak a pályázaton, és továbbra is várják a kutyásokat Badacsonyban, lenyűgöző panorámájú apartmanjaikkal és nagy kutyabarátsággal!

Bacchus Apartman Borbarlang Vinotéka - Badacsony

3. Erdei Kisház Noszvaj:

Képzeljünk el egy házat az erdő szélén, közvetlen tóra néző panorámával, ahol csend, nyugalom és béke honol! Ez az Erdei Kisház Noszvaj! Ahol telefon helyett madárcsicsergésre ébredhetünk, a reggeli kávénkhoz pedig egy-két mókus is becsatlakozik. Az estéket egy jó könyv és egy pohár bor társaságában tölthetjük a függőágyban, vagy szeretteinkkel a fürdődézsában, csillagokat nézve. És persze mindebből miért is hagynánk ki a kutyánkat?

Erdei Kisház Noszvaj

4. Gyékényes-Vízpart:

A Gyékényes Vízpart idilli környezetben várja a kutyákat és gazdikat. Mindegyik házuk közvetlenül, a vízparton fekszik, emellett saját csónakkal, kerti bútorokkal, grillezési és bográcsozási lehetőséggel rendelkeznek. Házaik összkomfortosak, így tavaszi és őszi időszakban is ideális pihenési helyszínek. A tavalyi Év kutyabarát helye pályázaton zsűri-díjas lett a Gyékényes-Vízpart!

Gyékényes-Vízpart

5. Kis-Ház Vendégház Agárd:

A Kis-Ház Vendégház Agárd, a Velencei-tónál családias, barátságos környezetben várja vendégeit. A 4-5 fős nyaraló a vízparttól néhány perc sétányira található. A kert nagy, teljesen zárt, így kistestű kutyusoknak is biztonságos. Bográcsozni, grillezni lehet a gyönyörű kertben. Csend, nyugalom és béke honol itt. Igazi gazdi- és kutyaparadicsom!

Kis-Ház Vendégház Agárd

6. Kosbor Panzió:

A Kosbor Panzióban hatalmas, zöld területen hancúrozhat kedvencünk. A házigazda Zénó kutya kifejezetten örül a játékos társaságnak. De a gazdik is biztos, hogy jól érzik itt magukat az erdő közepén lévő, rendkívül elegáns, mégis meghitt Panzióban, ahol a stílusos, antik berendezés és a legmodernebb, környezet védelmét előtérbe helyező megoldások ötvözik egymást és az ínyencek törzshelye. A Kosbor Panzió tavaly is indult az Év kutyabarát helye kampányban, és a Travelo.hu különdíját kapta meg.

Kosbor Panzió - Magyarszombatfa

7. Körtefa Vendégház:

Kiránduljunk kutyával Nógrád megyében, fedezzük fel az Országos Kéktúra itteni túraszakaszait, és ismerjük meg a „palóc varázst”!  A túra fáradalmait pedig kipihenhetjük az alsópetényi Körtefa Vendégházban! A négy napraforgós minősítésű házban három, teljesen felszerelt, otthonos szobával, külön fürdőszobával várják az itt pihenni vágyókat.  Igazi kutyaparadicsom, hiszen a tágas, zöld kertben és a családias vendégházban is teljes kényelem várja őket!

Körtefa Vendégház - Alsópetény

8.  Termál Kemping Apartmanházak – Harkány:

A Termál Kemping Apartmanházak Harkányban várják a kutyás vendégeket négy- és hatfős jól felszerelt apartmanokkal. Akadálymentesített apartmanokkal is tudnak szolgálni a mozgáskorlátozott vendégeknek. Szálláskínálatukon kívül széleskörű programajánlattal is állnak rendelkezésre.

Termál Kemping Apartmanházak - Harkány

Szebbnél szebb helyeken és nagy vendégszeretettel várnak Titeket a jelentkező kutyabarát panziók, vendégházak. Itt tudtok rájuk szavazni:

http://szavazas.kutyabarat.hu/szavazas/panzio-vendeghaz

 

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...