Saját KB bal
Saját KB jobb

Mafla és Pötty egy hét után került elő – a testvérpár végig együtt maradt

A két családtag kálváriája egy hete kezdődött, amikor a vadrácsot kitágítva meglógtak. Kitartó munkával sikerült meghajlítaniuk a vasbetont, és átbújtak. Réka és férje egy hétig minden követ megmozgatott – szó szerint és átvitt értelemben is, és rengeteg vadidegen ember segített nekik a keresésben. Egy hét után csonttá soványodva találtak rá kutyáikra, akik mindvégig együtt maradtak a bajban. A csodálatos történet szimbóluma a gazdik kitartásának és az összefogásnak egy pár élet megmentéséért.

 

Ma már P. Szűcs Réka is tudja: sajnos nem elég a fél méter mélyen leásott vasbeton rács és a vaddisznóknak is ellenálló vadkerítés, mert kitartó munkával bármely kutya ki tudja annyira tágítani, hogy átbújjon rajta. Nagy tanulság, hogy ahol a kutya feje kifér, ott a teste is átmegy.

 

Amint észrevették, hogy kutyáik eltűntek, megindult a keresés, a plakátolás, a facebook posztok folyamatos frissítése. Kapcsolatfelvétel az állatorvosokkal, erdészekkel, vadászokkal, gyepmesteri teleppel, stb. Egyre több és több emberhez jutott el a két kutya híre. A bejegyzéseket több mint ezer ember osztotta meg, a videót róluk több mint 13,000 ember látta. Néhány nap után egyre többen jelentkeztek ismeretlenül is, hogy nyitva tartják a szemüket, bejárják a környéket vagy csak drukkolnak.

– Az elmúlt héten sokan telefonáltak, hogy merre látták őket, majd 3 napig semmi hír nem jött róluk. A legnagyobb félelmem az volt, hogy rossz emberek befogták őket és harcra edzett kutyákkal kínozzák őket. Elképzeltem a félelmüket, kétségbe esett sikoltozásaikat – mesélte portálunknak Réka. – Azt kívántam, hogy inkább egy autó üsse el őket, mint hogy rettegve haljanak meg egy mocskos veremben. Megkerestem a helyi vadászközösséget és a Pilisi Parkerdő illetékeseit, akik rendkívül segítőkészek voltak és megnyugtattak, hogy köreikben egyáltalán nem divat kilőni a kóbor kutyákat. Ők is szurkoltak, hogy meglegyenek az ebek és figyelték a területet. –

Szombaton már több mint 30 fős keresőcsapat jött össze. Többségében olyan emberekből, akikkel a gazdik soha nem találkoztak. Még egy terhes kismama is volt a csapatban, illetve volt egy pár, akik babakocsiban a fél éves gyermekükkel jöttek keresni. Fantasztikus volt ez az összefogás, de a keresés sajnos nem vezetett eredményre. Este ráadásul hatalmas vihar söpört végig, így a szagok is eltűntek, ami csökkentette az esélyét, hogy megtalálják őket.

Később mégis több hívás érkezett, hogy hol látták őket, így a gazdik újra elindultak. Az egyik erdőhöz közeli területen nagyon sok ruhadarabot tettek ki (Réka a pizsamáját vágta szét csíkokra), ezért szétváltak.

– Egyikünk az erdő felé indult, férjem a Pismányt járta be, én pedig ezerrel indultam haza, mert úgy éreztem, hogy talán még haza is találhatnak. Pár száz méterre voltam otthonról, amikor jött a hívás, hogy a házunk előtt megfogták az egyiküket. Perceken belül odaértem és akkor láttam meg a csont soványra aszott Maflát. Pötty is ott volt, hasonló állapotban. A két testvér együtt maradt, kitartottak egymás mellett egy héten át, nem váltak szét! Együtt csinálták végig! – mondta Réka.

Az állatorvosi vizit után, ami megerősítette, hogy csupán felületi sérüléseik voltak, otthon lefürdették őket, amit mindketten kimerülten, de mély megnyugvással engedtek. A jelentős súlyveszteség miatt csak kisebb adagokat ehetnek, így napi 2x, fokozatosan kapnak enni. Most már nyugodtan alszanak, összebújva, kitartva egymás mellett jóban-rosszban.

– Az elmúlt egy hetek bizonyították, hogy IGENIS RENGETEG JÓ EMBER VAN ITT, KÖRÜLÖTTÜNK! A TV tele van szörnyűségekkel, azt hiszi az ember, hogy már csak rossz dolgok vannak, de most már látom, hogy a JÓK sokkal nagyobb többségben vannak! Csak a jó emberek nem hangosak, nem kérkednek, hanem csendben teszik a dolgukat minden nap. 

Köszönöm a sok segítséget, a biztató szavakat és, hogy ilyen sokan vagytok Ti, JÓ emberek! – köszönte meg ezúton is Réka, Mafla és Pötty nevében is. – Azonban nagyon elszomorított, hogy akik látták Maflát és Pöttyöt, mind arra hivatkozva nem fogták meg, hogy félnek tőlük. Ezt egyrészről megértem, mert az idegen kutyától lehet ódzkodni, meg az évek óta tartó negatív média hadjáratnak köszönhetően már minden kutya „harci kutya” és az emberekbe beleplántálták a félelmet. Ugyanakkor ez szerintem rávilágít egy sokkal mélyebb problémára is. Miszerint az ország tele van szocializálatlan, nem megfelelően tartott kutyákkal, ami ahhoz vezetett, hogy szinte mindenkinek van valamilyen negatív élménye kutyákkal, fajtától függetlenül. Így nem meglepő, hogy sokan tartanak a kutyáktól, annak ellenére, hogy több ezer éve hűséges társaink.

Azóta többen is ellátogattak Rékáékhoz megnézni a kutyákat és, hogy elmondják jókívánságaikat. Elképesztő, hogy mennyi embert megérintett a történetük.

Kovács Tímea tippjei és tanácsai elveszett kutya keresése esetén (keresőkutya.hu)

– az elszökött kutyákáltalában  körkörös mozgásban csatangolnak

– keresik a patakpartokat

– inkább délután/este aktívak

– érdemes saját ruhadarabokat kitenni, hogy az ebeket a közelbe csalogassuk.

 

 

 

(kutyabarát.hu)
 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...