Állati szupernek ígérkezik az Állati Buli

Kutyás körökben talán már nem kell bemutatni az Állati Fotózás csapatát. Nem rég ünnepelték egy éves fennállásukat, és annak ellenére, hogy csak egy éve fotózzák a kutyákat rendezvényeken és stúdiójukban, egy különleges kutyás rendezvény megszervezését is a fejükbe vették. Pro Nagy Beátát, az Állati Fotózás alapítóját kérdeztük.

Honnan az ötlet?

Az ötlet úgy jött, hogy nagyon sok rendezvényre hívnak meg minket fotózni és ahogy látjuk, szinte mindegyik ugyanaz. Ugyanazok a versenyszámok, a bemutatók, a programok. Ebből szeretnénk mi kitörni és létrehozni egy olyan rendezvénysorozatot, ami tényleg nem a megszokáson alapszik.

Mitől lesz más, mint a többi?

Tudni kell rólunk, hogy elég vidám egy csapat vagyunk. Szeretünk viccelődni és imádunk játszani, így túl a 30-on is. Gondoltunk egy nagyot, hogy csináljunk valami olyat, ami ugyan a kutyásokat szólítja meg, de egészen másképp, mint a hasonló események: a cél éppen az, hogy gazdik és kedvenceik egy önfeledt napot tölthessenek együtt, és előcsalogassuk a kétlábúak gyermeki, játékos énjét is. Ehhez nincs is másra szükség, mint izgalmas feladatokra, szórakoztató versenyekre vízben és szárazföldön, amelyeken kutyák és gazdik egyaránt megmérettethetik ügyességüket – ebből pedig nem lesz hiány a rendezvényen. Szóval tényleg nincs megszokott versenyszám, sőt, szerintem olyan feladatokat találtunk ki, amivel még nem találkozhattak egyéb rendezvényeken sem. Vicces, és élvezhető lesz.. saját magunk tesztelünk minden egyes versenyszámot.

Lesznek hírességek is, ha jól tudom. Tudsz neveket említeni?

A műsorvezető Müller Attila lesz. Hihetetlenül vidám, közvetlen, vicces srác, úgyhogy nagyon örültünk mikor a felkérésünkre igent mondott. Természetesen az Állati Bulira Attilát, kedvese, Larion Zoé is elkíséri. Zalatnay Sarolta pedig a zsűriben foglal majd helyet. Gondoltunk arra is, hogy akár mi is énekelhetnénk, mert iszonyatosan jó hangunk van, és igen ruganyosak a lépteink, de inkább úgy döntöttünk, hogy profira bízzuk magunkat, úgyhogy Sárközi Anita fog énekelni. Addig haza sem engedjük, míg el nem énekli az Elképzelt szerelem című számot. :)))


Larion Zoé és Müller Attila

Mi lesz még a rendezvényen?

Piactér. pár igen izgalmas bemutató, este szalonnát fogunk sütni, majd jöhet egy igazi Retro party. A szórakozás mellett pedig fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a bajbajutott, árva állatokon, így az első rendezvényünkkel az Ebárvaház a gazdátlanokért nonprofit Egyesületet támogatjuk, méghozzá egy SZTÁRLICITTEL, és tombolával, amelyre számos állatszerető híresség ajánlott már fel relikviákat, és a felajánlások folyamatosan érkeznek továbbra is. A teljesség igénye nélkül, akiknek felajánlásaira biztosan licitálni lehet majd: Majka, Bebe, Ganxsta Zolee, Király L. Norbi, a Magna Cum Laude, Tarány Tamás, Vastag Csaba, a Hooligans és Takács Nikolas.

További információk az Állati Fotózás oldalán: https://www.facebook.com/allatifotozas

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/611627795600402/
 


 

(kutyabarát.hu)

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...