Saját KB bal
Saját KB jobb

Drogtúladagolásban majdnem meghalt a rendőrkutya, miután véletlenül beleszagolt a kiborult kábítószerbe

Egy oregon-i börtönben történt a csaknem tragédiával végződő eset: Abbie, a rendőrkutya ügyesen jelezte, hogy illegálisan becsempészett drogot talált az intézmény falai között, de később hozzáfért az asztalról leborult heroinhoz, és súlyos túladagolással voltak kénytelenek kezelni. Szerencsére túlélte a történteket.

 

A rendőr- és egyéb munkakutyák nem csak névleg vannak állandó veszélyben: remek érzékszerveiket és tulajdonságaikat kihasználva a világ legszörnyűbb területein alkalmazzák őket az ember segítőjeként. De ez egyben azt is jelenti, hogy rájuk ugyanúgy veszély leselkedik mindenhol, mint kétlábú vezetőikre, azzal a különbséggel, hogy ők nem képesek önmagukat megvédeni az emberi világ szörnyűségeivel szemben. Nemrég szintén egy kábítószerkereső kutyáról számoltunk be, aki olyan tehetséges saját munkaterületén, hogy az egyik kolumbiai drog kartell 70,000 dollárnyi (20 millió forintnyi) vérdíjat tűzött ki a fejére, így szigorú rendőri kísérettel kellett kimenteni az országból.

Most egy oregon-i börtönben dolgozó drogkereső kutya került bajba, aki véletlenül túladagolta a heroint munka közben. A szokásos drogkereső rutinját végezte a Clackamas Megyei Börtönben Oregonban vezetőjével, Eliseo Ramos-al. Ki is szagolta a becsempészett kábítószert, és riasztotta handler-ét.

A keresés után a heroint tartalmazó csomagot valahogy leverték az asztalról, így Abbie-t azonnal érdekelni kezdte az ismerős szag. Ám amint beleszagolt, sajnos nagy mennyiségű heroint szívott fel az orrába, amitől rögtön rosszul lett. Elkezdett nyáladzani, nyöszörgött és nagyon gyorsan pislogott, rázta a fejét.

Életét egy, az ilyen esetekben használt gyógyszer mentette meg, amit a túladagolás visszafordítására szoktak alkalmazni. Egy tiszt azonnal beadta Abbie-nek a Narcan nevű szert, ami nalaxone-t tartalmaz: az opiátok, mint például a heroin, a fentanil és a karfentanil túladagolását képes visszafordítani.

Miután stabilizálták az állapotát, állatorvoshoz szállították megfigyelésre. A gyors helyszíni reakciónak köszönhetően már másnapra jobban lett, így kiengedték. Azonban könnyen maradandó károsodást is elszenvedhetett volna, vagy a halálát is okozhatta volna az emberi figyelmetlenség.

 

Még több munkakutya:

Dokumentumfilm is készült a szánhúzó kutyák tragikus sorsáról

Vérdíjat tűzött ki egy kolumbiai drog kartell a legjobb drogkereső kutya fejére

Rekord áron, 4,5 millió forintnyi dollárért kelt el egy ausztrál munkakutya

Mostantól nem mehet be az ausztrál zenei fesztiválra az, akinél jelez a drogkereső kutya – még akkor se, ha nincs nála drog

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: skynews

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...