Saját KB bal
Saját KB jobb

Sok időbe telt, mire a menekülő munkásbrigád felismerte, hogy a kutya csak játszani akar velük

Brazília – Valószínűleg erőteljesen hatottak a szenzációhajhász média megjelenések arra az életerős, jól megtermett munkás csapatra, akik az asztal tetejére ugráltak és az ajtón menekültek ki, mert egy édes, farkát csóváló pit bull meglátogatta és egy kis játékra invitálta őket. A reakciójuk akár még jogosnak is tekinthető egy gazdi nélküli kutyával szemben, de szerencsére kapcsoltak, és végül ők is jót nevettek magukon.

A pit bull – akkor még nem tudták, hogyan – betévedt egy felújítás alatt álló brazil étterembe, ahol éppen egy egész brigád végezte az átalakításokat. A csapat tagjai a szélrózsa minden irányába szétszaladtak, amikor meglátták, hogy egy „vérmes” kinézetű eb látogatta meg őket – a hirtelen helyzetben mindenkinek elkerülte a figyelmét, hogy az állat a lehető legkedvesebb testtartást vette fel, és mindössze barátkozni szeretett volna egy kicsit.

A férfiak fúrtak, telefonáltak vagy épp valami más munkájuk akadt, mikor hirtelen menekülőre kellett fogniuk. Volt, aki a szomszéd szoba ajtaján ugrott ki, de azért leselkedett, nehogy lemaradjon valamilyen történésről, aki pedig nem jutott ki, az a közelben lévő pult tetejére mászott fel, majd le a másik oldalán – épp mindig attól függően, hogy a kutya merről szerette volna begyűjteni a simijeit.

A játékos eb tovább szaladgált a rémült pasik közt, akik közül végre valaki elvállalta a próbababa szerepét: előlépett az ajtó takarásából, és bátran kiderítette, hogy a pit bull valójában egy hatalmas szeretetcsomag. Ekkor szépen a többiek is elmerészkedtek illetve leszálltak a pultról, és összebarátkoztak az ebbel, akiről később kiderült, hogy a szomszédból lógott meg.

Cikkajánló:

Montreal végre visszavonja a pit bull tilalmat

A hatalmas kutya, aki ijedtében hátára kapja az állatorvost, és elviszi egy körre

A család pit bullja több mint két napig őrizte az erdőben a két éves autista kislányt, hogy életben maradjon, majd hazavezette

Nem engedtek be egy kutyát a szülinapi zsúrra, csak mert pit bull – pedig 9 hetes és szuper cuki

Az Egyesült Államok rendőrsége mostantól örökbe fogadott kutyákkal is dolgozni fog – főként pit bullokkal

Sokkoló eredmények a pit bull temperamentum teszten

(kutyabarát.hu)

Forrás: dailymail
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...