Pánik tört ki a világ másik felén egy kutyától származó baktérium fertőzés miatt – tömegével adják le a kutyákat

Egy férfi Wisconsinban elvesztette végtagjainak nagy részét, miután egy kutya nyálától nagyon súlyos és ritka baktérium fertőzést kapott. Azóta rengeteg tulajdonos rá hivatkozva leadja kutyáját a menhelyen, pedig a szakemberek nem győznek figyelmeztetni: extrém módon ritka fertőzésről van szó, senki sincs veszélyben.

 

A 48 éves Greg Manteufelt egy fajta vérfertőzéssel diagnosztizálták, amit egy capnocytophaga canimorsus nevű baktérium okozott. Ez a baktérium megtalálható a kutyák és macskák szájában, és a férfi arról számolt be, hogy azután indult el a fertőzés, miután egy kutya egy sérült bőrfelületét megnyalta, az orvosok pedig igazolták az állítását.

Bár Greg esete súlyos volt, a szakértők szerint a legtöbb embernél extrém módon kicsi az esély egy hasonló fertőzésre, amit állattól kaphat, és ez nem lehet oka, hogy megváljanak kedvenceiktől. Ugyanis sajnos ahogy a hír körbejárta a világsajtót, tendencia indult meg, hogy a gazdik az említett fertőzésre hivatkozva mondanak le háziállatukról.

Mi is ez a baktérium pontosan?

A capnocytophaga baktérium faj általánosságban megtalálható a kutyák és macskák szájában – sőt, olykor még az emberekében is, ami a szakemberek szerint a teljesen normális orális flóra része. A kutyák 74, a macskák 57%-ának szájában általában jelen vannak.

A baktériumnak több alfaja van, az egyik ilyen a capnocytophaga canimorsus, amely valóban képes súlyos fertőzést okozni, ha átkerül az emberre. A baktérium jelenléte igencsak változó: lehet, hogy egyik nap még ki lehet mutatni kedvencünk szájában, a következő nap azonban már nincs nyoma.

Hogyan kaphatja meg az ember?

Az emberre általában a szokásos módon: harapással terjed át, de egyes embereknél, mint amilyen Greg is, elég, ha az állat megnyalja egy sérült bőrfelületen.

Aggódnunk kellene, amiért ennyire hétköznapi a jelenléte?

Bár a baktérium igen elterjedt, az általa okozott fertőzés nagyon ritka. Mivel nincs központilag nyilvántartott adat a konkrétan ezzel a baktériummal megfertőződött emberek számáról, így statisztika sincsen, de mindenki egyetért abban, hogy ha extrém számú fertőzés történne a világban, az azonnal ráirányítaná a problémára a szakértők figyelmét.

Kinek kell a legnagyobb kockázattal számolnia?

Annyi biztos, hogy azok az emberek, akik elvesztették a lépüket illetve azok, akik sokkal gyengébb immunrendszerrel élnek, jobban ki vannak téve egy súlyosabb fertőzés veszélyének.

Milyen maga a fertőzés?

A tünetek közé tartozhat a vöröses elszíneződés, duzzanat vagy genny a sérülés körül. Továbbá jelentkezhet láz, hasmenés, gyomorfájás, hányás, fejfájás, izom fájdalom. Egy súlyos fertőzés szükségessé teheti akár az amputációt, de vezethet szervi összeomláshoz vagy halálhoz is.

Sajnos az is rontja az esélyeket, hogy a tünetei könnyen összekeverhetők az influenza tüneteivel, így nagyon fontos, hogy az érintett megemlítse az orvosnak az állatokkal való korábbi érintkezést.

A fertőzés azonban a legtöbb esetben valóban az influenzához hasonlóan enyhe formában zajlik le, így nem is azonosítják ilyen fajta baktérium fertőzésként.

Szükség van a pánikra?

Természetesen egy Gregéhez hasonló esetet meglátni a hírekben – sokszor vezet pánikhoz. Most is látványosan elindult egy tendencia, hogy az ő ügyére hivatkozva adják le kutyáikat, macskáikat az emberek a menhelyeken.

Az orvosok és az állatokkal foglalkozók is arra figyelmeztetnek: nem szabad túlreagálni az efféle eseteket. Nagyon szomorú, ha egy hír hallatán a gazdik onnantól kezdve kedvencükre nézve azt érzik, hogy megölheti őket. A háziállatok tartásában nem lényeges kérdés a baktérium jelenléte, és nem határozhatja meg kettőnk kapcsolatát. Azonban a szakemberek azt is tudják: muszáj tájékoztatni az állat tulajdonosokat arról, hogy legyenek körültekintőbbek a harapásokkal, sérülésekkel szemben, és ne engedjék, hogy a nyílt sérüléseket elérjék az állataik.

Volt már korábban is hasonló eset, akkor viszont mindenki kacsának hitte a hírt:

Amputálták a férfi mindkét lábát, miután édesanyja kutyája megkarmolta

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: huffingtonpost

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...