Saját KB bal
Saját KB jobb

A menhely kénytelen volt elaltatni egy ártatlan, egészséges kutyát, mert a törvény alapján veszélyesnek látszik

Egy helyi menhely Duncan halálával akarja felhívni a figyelmet a törvénybe foglalt fajta alapú diszkriminációra. A masztiff-bordeaux-i dog keverék kutya soha senkinek sem ártott, ártatlan volt az élet minden szempontjából, mégis kénytelenek voltak elaltatni, mert az érvényben lévő törvény veszélyesnek minősíti és nem engedte meg, hogy örökbe adják.

 

Duncant, a keverék kutyát az utcán találták soványan és elhanyagoltan. Egy londoni állatvédő szervezethez került, ahol mindent megtettek a gyógyulása érdekében. A kutya szépen lassan talpra állt, kinyílt a világ számára. Szerető, szerethető és jól viselkedő kutya vált belőle a menhelyi dolgozók törődése hatására. Soha nem csinált semmi rosszat, pusztán egy masztiff és egy bordeaux-i dog kölykeként látta meg a napvilágot.

Angilában azonban 1991 óta érvényben van a veszélyes kutyákra vonatkozó törvény, amely fajta-alapú megkülönböztetést alkalmaz. Ez alapján Duncan a legveszélyesebb ebek közé sorolódott, így a szervezet nem kereshetett neki új otthont.  Az ebbe a kategóriába eső állatokat vizsgálat nélkül kötelesek elaltatni.

– Soha nem ismerhette meg, milyen egy szerető otthonban élni, mindenki szerette és törődött vele. Egy tökéletesen viselkedő kedves óriás volt. Ismerte az alap viselkedési szabályokat, és hajlandó lett volna bármit megtanulni. Könnyen talált volna egy szerető otthont – nyilatkozta a menhely. Véleményük szerint valamit tenni kellene, hogy a törvénykezés megváltozzon: nem normális, hogy teljesen ártatlan állatokat öljenek le csak azért, mert egy szabály alapján veszélyesnek NÉZNEK KI.

Elindítottak egy petíciót, hogy sürgessék a kormányt a megoldás keresésre, arra hivatkozva, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy bizonyos fajtákhoz tartozó egyedek veszélyesebbek lennének, mint mások. Szerintük bármelyik kutya képes agresszíven viselkedni fajtájától függetlenül, ha nem a megfelelő nevelést kapja. Az elmúlt évek tapasztalata is azt mutatta, hogy az 1991 óta érvényben lévő törvény nem volt képes lejjebb vinni a kutyatámadások számát, mivel egyszerűen hibás elveken alapul.

Nem ez az első ilyen eset és kezdeményezés: Lennox volt eddig az egyik leghíresebb áldozata a fajta alapú megkülönböztetésnek BSL (Breed Specific Legislation), őt családjától kobozták el kinézete alapján még 2010-ben. Gazdái két évig küzdöttek azért, hogy visszakapják, de már csak a nyakörvét kapták vissza.

 

A témához kapcsolódnak:

Lennox-ról és a hatására induló mozgalomról  bővebben itt olvashatsz

A hatóságok egy autista kislány kutyáját is elkobozták

Tiltólistás fajták – kik ők valójában?

Autista fiú 8 hónapos segítőkutyáját foglalták le a rendőrök

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: express

 

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...