A kölykeit elvesztő anyuka kutya kapott az élettől egy pót babát – mindent megadnak egymásnak

Daya 9 kölyökkel volt vemhes, az utcákat járta, mikor bekerült egy Dél-karolinai menhelyre. Sajnos később sürgősségi műtéttel kellett megmenteni az életét, mert kölykei már nem éltek a hasában. Ideiglenes befogadóhoz került, és fizikailag felépült, de anyai ösztönein képtelen volt túllépni. Ekkor hozta össze a sors az utcán talált, árva kölyökkutyával, Mazsolával, és minden varázsütésre megváltozott. 

A menhely, ahova Daya bekerült, túlzsúfolt volt, így az a veszély fenyegette, hogy elaltatják. Ekkor egy mentőcsapat jelentkezett érte, és ideiglenes befogadónál helyezték el a vemhes állatot, ahol nyugodt körülmények közt megszülheti majd babáit.

Megmentői elvitték az állatorvoshoz egy ellenőrzésre, amikor nagyon szomorú híreket kaptak. A röntgen nem mutatta semmi jelét, hogy a kölykök élnének, így sürgősségi műtéttel már csak Daya életét tudták megmenteni.

Fizikailag ugyan fel tudott épülni, az azonban gyorsan kiderült, hogy nem tudja egykönnyen túltenni magát az anyai veszteségeken. Elkezdett tárgyakat dédelgetni, kétségbeesetten hordozgatta őket a lakásban.

– Képtelen volt az energiáit bárhova is irányítani. – mesélte Julia, az egyik önkéntes. – Amíg mindenki őrült boldog volt, hogy Daya felépült a műtétből, neki a szíve szakadt meg, annyira hiányoztak a kölykei. Nem értette, mi történik vele. –

Három nappal Daya műtétje után a mentőcsapat újabb hívást kapott. Egy egészen fiatal kölyökkutyát találtak az utcán egyedül: tele volt parazitákkal, bőrfertőzéssel, azonnali műtétre volt szüksége, mert az egyik szeme menthetetlenül megsérült.

És még valamire volt azonnal szüksége: egy anyukára, aki ellátja és biztonságot ad neki. Ugyan életben maradt volna pusztán emberi gondoskodás segítségével is, de mivel Daya-val tökéletesen meg tudták egymásnak adni, amire szükségük volt, így tettek egy próbát.

Pár órával az első találkozásuk után olyan kapcsolat volt kimutatható köztük, mintha maga Daya adott volna neki életet. Egy percre el nem hagyták volna egymást. Az alig pár hetes kiskutya a Raisin (Mazsola) nevet kapta.

Azóta együtt alszanak, együtt napoznak, együtt lábadoznak a műtétekből, és élik a csodálatos anya – kölyök mindennapokat – mert ennek így kellett lennie.

 

Csodálatos anyukás történetek:

Egy anyakutya megengedte, hogy egy kóbor macska is a házában adjon életet kölykeinek

Egy anyakutya három kölykét mentette ki az elárasztott üregből

3 kilométert gyalogolt a járni alig tudó anyakutya, hogy megmutassa, hol vannak a kölykei

 

(kuytabarát.hu)

Forrás: the dodo
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...