Saját KB bal
Saját KB jobb

A szánhúzó kutya egy halom pipi mamája lett

Flame, a négy éves szánhúzó a sport, a törődés és az ölelések megszállottja. A kutyák között azonban egy kicsit mindig is magányos farkas volt. Úgy néz ki, most megtalálta a saját törzsét egy rakás kiscsirke között. 

Blair Braverman író, mellesleg hobbiként kutyaszánt hajt. Férjével, Quince-el egy wisconsin-i farmon élnek 21 kutyájukkal. Az egyik közülük Flame, az örökmozgó, aki csakis akkor volt képes nyugodtan megmaradni, mikor aludt.

A pár a kutyaszán hajtás mellett csirkéket nevel a farmon, így adott volt a feladat: a kutyákat hozzá kell szoktatni a pipikhez, főleg a hiper energikus Flame-t.

„A szánhúzók nagyon édes kutyák, de erős a préda ösztönük, így sokszor bennük van a késztetés, hogy megfogják a kisebb állatokat” – meséli Blair. – „A csirkék a farmnak ugyanazon részén vannak, ahol Flame is rohangál: meg akartuk neki tanítani, hogy ők a család részei, nem pedig ételek.”

A pár belekezdett a „pipi-kiképzésbe”, bár azt hitték, Flame elsőre nem lesz valami lelkes, sőt, bántani fogja őket. Először két csibével próbálkoztak, és komoly meglepetés érte őket. Flame – meglátva a kiscsirkéket – nem hogy nem tett semmi rosszat, de még össze is rezzent. Pár perc múlva a két pipit elhessegették onnan, és megjutalmazták kutyájukat egy jó kis sonkás szendviccsel.

Később egyre több időt töltöttek Flame ágyában a csibék. Egy idő után, ahogy Flame meghallotta a közeledő csip-csip hangot, vad farkcsóválásba kezdett. Még később már a hátán gubbasztva találták a csibéket.

„Imádják őt. A hátán ülnek szép sorban, átadva magukat szőre melegének. Egy idő után nyalogatni is kezdte őket. Kezdett anyai ösztönöket mutatni irántuk. Mivel ivartalanított kutya, így saját kölykei sosem lehettek, hát ő megoldotta így. Igaz, egy kicsit husky bébiket akar belőlük nevelni. Próbálja játékra tanítani őket, amit a csirkék nem igazán értékelnek.” – meséli Flame gazdija.

Még sok együtt töltött pipis évet kívánunk.

 

Még több szuper érdekes kapcsolat:

Ebédlopásnak indult, csodás barátság lett belőle

Jegesmedve és kutya barátok?

Örök barátságok, hűséges társak

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Buzzfeed

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...