Saját KB bal
Saját KB jobb

Venezuela kutyái súlyos bajban vannak

Venezuelában a bérek már az alapvető szükségleteket sem képesek fedezni, az infláció pedig oly mértékűre rúg, hogy az emberek egy része már képtelen ellátni kutyáit.

Mondhatjuk, hogy Venezuela krízisbe került, az emberek fizetése szinte semmire nem elég, a drágulás pedig utolérte az állatok ellátásának költségeit is.

Egy 18 kg-os száraztáp már közel 50 dollárba (kb. 15 ezer forint) kerül, amit, ha ahhoz mérünk, hogy az átlagos venezuelai minimálbér 23 $ havonta, akkor értjük a problémát.

Így sajnos egyre növekszik a magukra hagyott kutyák száma, akiket akár a parkokban vagy az utcákon tesznek ki a reménytelen tulajdonosok, mivel a menhelyek nem igazán jellemzőek a szegény országban.

A Maria Arteaga menhely az egyik befogadó állomás a Caracas melletti hegyek közt. A szervezet már nyilvántartást sem vezet a befogadott állatok számáról. Sajnos a legtöbb kutya a magány miatt a befogás után is viselkedési zavarokkal küzd, vagy az utcán összeszedett betegségektől szenved, de örökbe fogadás iránt érdeklődő emberek sem igazán vannak, így a helyzet reménytelennek tűnik.


La China nem volt hajlandó elhagyni helyét, ahol megtalálták. A menhelyen megpróbáltak rajta segíteni, de megtagadta az evést, így a fotó készítése után egy hónappal elpusztult

Petete több mint 8 éve él a menhelyen. Amint ételt kap, mindenkit támad, aki csak a közelébe jön

Cachorront egy család megpróbálta egyszer örökbe fogadni, de képtelenek voltak elmozdítani menhelyi fekhelyéről

Alvaro-t egy szomszéd hozta be a menhelyre, miután látta, hogy elüti egy autó

Bolibomba két éve érkezett a menhelyre, és vízfüggő. Bárhol meglát akár egy vödör vizet is, azonnal belemászik

Tuneco röviddel utána meghalt egy betegségben, miután a gazdikereső fotó készült róla

 

Egyéb menhelyi híreink:

Irán első menhelye – 700 kutyával

Amikor valaki 45 kutyát fogad örökbe, de rájön, hogy ennél többet érdemelnek

735 kutyának biztosít otthont egy indiai üzletember

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: independent
Hozzászólások
Töltés...
További érdekes cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok