99 ezer forintért akarták visszaadni a haldokló kutyát

Elképesztő történet egy menhelyről. Parvó és szopornyica fertőzéssel, elfertőződött sebekkel, a halál küszöbén menekítette ki tenyésztője a váci menhelyről azt a törzskönyvezett fajtatiszta rottweilert,  aki azután került a telepre, hogy gazdája, egy idős férfi meghalt. A chippel ellátott kutya az állatvédők elmondása szerint makk egészséges volt amikor a menhelyre került. Ezt a bekerülésekor készült fotók is bizonyítják. Rendőrségi feljelentést is tesznek. – írja az omegahirek.hu

Szinte naponta találkozunk kegyetlen állatkínzókkal és elképesztő történetekkel, de ez az ügy még minket is megrázott – mondta portálunknak Szabó Éva az Adj Esélyt Állatvédelmi Civil Szervezet vezetője, rottweiler fajtamentő.

Éva országszerte nyomon követi a befogott, mentett rottweilerek sorsának alakulását, így szerzett tudomást az 5 éves Matyiról. A kutya idős beteg gazdája a múlt hónapban halt meg. Matyi egy héten keresztül őrizte a holttestet.

Ekkor került a váci Zöld Menedék Menhelyre. Már vártuk, hogy mikor teszik közzé a gazdi keresést, vagy a gazdásítását, de két hétig semmit sem közöltek az állatról. Utána pedig régi képeket osztottak meg Matyiról az interneten, ami azonnal gyanús lett. Gyakorlott állatvédők tudják, hogy mindig friss képpel keresünk gazdát – magyarázza Szabó Éva. Matyiban egyébként chip is volt, tenyésztője adataival, amit nem íratott át az idős férfi a saját nevére, amikor megvette a kutyát. A Fellegvár Rott Kennelt, ahonnan Matyi származott, s melyet a chip is egyértelműen elárult mégsem keresték.

A tenyésztő Szabó Éva megosztása alapján ismerte fel a kutyáját. Azt mondja, érthetetlen, hogy miközben a kutya chippel ellátott a menhely miért nem kereste.

Azonnal felhívtam a menhely vezetőjét és kérdőre vontam, de csak hárított. Közöltem vele, hogy a kutya apjának a tulajdonosa Matyiért megy. Kiss György barátom el is ment a menhelyre, vitt tápot és megbeszélték, hogy két nap múlva kiadják Matyit. Csakhogy másnap nagyon beteg lett – meséli Forgács Istvánné Mária.

A hatalmas, egészséges és erős rottweiler napról napra betegebb lett, de csak akkor vitték állatorvoshoz, amikor Mária felszólította őket és ígéretet tett, hogy fizeti a kórházi költségeket –állítja a tenyésztő. Addigra öt nap telt el. A kutya két napig feküdt infúzióra kötve utána visszavitték a menhelyre. Már csak feküdt a sarokban, nem evett és mozdulni sem bírt. Élet és halál között lebegett.

 Megbeszéltük Gyurival, hogy el kell hozni a kutyát, különben biztosan ott fog meghalni a menhelyen. Ez július elseje volt. Felhívtam őket, hogy rendezzük a kórházi költséget a megbeszéltek szerint. Először közölték, hogy 99 ezer forint lesz. Nem akartam hinni a fülemnek. Nagyon dühös lettem és közöltem, hogy ne nézzenek hülyének, erre újraszámolták. A végeredmény így is 72 ezer forint lett. Először még számlát sem akartak adni, majd amikor ragaszkodtam hozzá, mindössze annyit írtak rá, hogy menhelyi költség és egészségügyi ellátás – mondja Mária.

Matyi azóta is nagyon beteg. Most már Dunakeszin van, biztonságban. Látta a tenyésztő állatorvosa is. Megállapították, hogy a rottweilernek parvo és szopornyica fertőzése van. Érdekes, a menhelyen még sem volt karanténban elkülönítve. Röntgenfelvételeket is készítettek a testéről. A gerince szerencsére ép, de tele van duzzanatokkal, térdszalagja elszakadt, lapockáján zúzódások vannak, két könyökét és a hasát elfertőződött sebek fedik. Abban bíznak, hogy mindezek ellenére talán most már életben marad.

A neves tenyésztőt, aki elárulta Matyi tenyész értéke nagyon magas, felháborították a történtek. Csak sejtései vannak miért nem értesítette a menhely őt, mint akinek hivatalosan nevén van a kutya. Forgácsné Mária szerint elképesztő, hogy egy egészségesen menhelyre került kutya néhány hét lefogása alatt miként kerülhetett elvileg hozzáértők kezei között ilyen állapotba.

Kerestük a Zöld Menhely Állatvédő Alapítványt is, de a honlapjukon feltüntetett telefonszámokon nem sikerült őket elérni. Szerettük volna megkérdezni, miként fordulhat elő, hogy egy hozzájuk került kutyát ne ellenőrizzenek, hogy található-e benne chip, ha pedig volt chip ellenőrzés, vajon miért nem keresték fel az értékes kutya hivatalos tulajdonosát. Megkérdeztük volna azt is, észletek-e más megbetegedéseket is a telepen és mikor szokták állatorvoshoz vinni a látványosan beteg állatokat.


Matyi Kiss Györggyel, most már biztonságban

Elvileg egy menhelyre bekerült kutya egészségi állapotát azonnal ellenőrizni kell, s ha bármilyen betegség tapasztalható, karanténba kell zárni. Milyen módon oldják meg a karanténozást? Előfordulhat-e, hogy a parvo és szopornyica kórokozói jelen vannak a telepen és ettől fertőződött meg Matyi? Miután kiderült a kutya betegsége, fertőtlenítették-e a telepet? Végül, de nem utolsó sorban, mi került Matyi ellátásában 72 ezer forintba? – kérdeznénk – de a telefon kisípol és a gépi hang csak annyit mond: „A hívott szám nem elérhető”.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: omegahirek.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...