Saját KB bal
Saját KB jobb

Semmi sincs veszve

Egyre több helyen olvasható, látható a hír, hogy a február 20-i példátlan összefogásnak nincs eredménye, hiszen a parlament elutasította a Büntető Törvénykönyvhöz benyújtott módosító javaslatot. A Noé Állatotthon közleményben reagált, melyet alább olvashattok.

A pesszimizmus alapja egy tavaly októberi cikk, melyben arról írnak, hogy az MSZP Btk-módosító javaslat kidolgozását tervezi. Ezt a javaslatukat a párt részéről január 26-án be is nyújtották, azonban a parlament nem tárgyalta. Fontos tudnotok, hogy az állatkínzásokkal kapcsolatban több párt és civil szervezet mozdult meg, és javaslataikban eltérő módosítási javaslatokat így eltérő büntetési tételeket fogalmaztak meg. Ezeknek a benyújtott javaslatokat az értékelése és elfogadása vagy elutasítása mind külön utat jár be a jogalkotó részéről, nem szabad összemosni egyiket sem a többivel. 

A „mi” javaslatunk mely 120 állatvédő szervezet és csoport összefogásával, és a demonstráción résztvevő 8.000 állatbarát támogatásával született meg és került benyújtásra február 20-án, pártoktól és politikától független, az állatok érdekeit szem előtt tartó beadvány.

A törvénymódosító javaslatunk egy olyan megoldást tartalmaz, amely a jelenleginél súlyosabb büntetés kiszabását teszi lehetővé és összességében igazodik a Büntető Törvénykönyv egészének szerkezetéhez és ahhoz a fejezethez is, melyben az állatkínzás jelenleg található. 

Mi a benyújtott módosító indítványunkkal egy reális alapokon álló, a jelenleginél magasabb büntetési tételek kiszabására alkalmas módosítást nyújtottunk be, mely jár a maga útján, a kapott tájékoztatás alapján rövidesen a parlament elé tárgyalásra kerül, ezzel kapcsolatos részletekről Völner Pál miniszterhelyettes sajtótájékoztatót tart 2016. március 1-jén 11:30 órai kezdettel az Igazságügyi Minisztérium, 607-es tárgyalójában (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.). 

Köszönjük a benyújtott javaslat érdekében tett példátlan összefogást, dolgozzunk együtt a jövőben is!

Noé Állatotthon Alapítvány

 

Korábbi cikk a témában

Az összefogás ereje

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...