Saját KB bal
Saját KB jobb

A fajtatiszta kutyáknak és a kölyköknek jók az esélyei

Itthon sok gazda a mai napig nem ültettetett chipet a kutyájába. A múlt héten a romániai fellebbviteli bíróság felfüggesztette a kóbor kutyák megölését lehetővé tevő jogszabály végrehajtását. A bukaresti önkormányzat ebrendészeti szerve azonban folytatja a decemberben megkezdett gyakorlatot, amíg a bíróság nem indokolja meg a döntését. Kilenc hónap alatt csak a román fővárosban tízezer befogott kutyát altattak el. – olvasható a metropol.hu oldalán

Keleti szomszédunknál ugyanis hatalmas problémát jelentenek a kóbor kutyák, egyes becslések szerint csak Bukarest utcáin 64 ezren lehetnek.

A törvényalkotók ezért radikális döntésre szánták el magukat, és – második nekifutásra – tavaly szeptemberben elfogadták azt a törvényt, mely október óta lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy két hét után a befogott állatokat elaltassák. A jogszabály ellen több állatvédő szervezet tiltakozott, ugyanakkor a gazdátlan ebek már többször támadtak emberekre is.

Csak becsült adatok vannak

Hazánkban a helyzet nem ennyire súlyos, igaz, az otthontalan állatok számáról itthon is csak becslések vannak. 2012-ben, a kóbor állatok világnapja kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Felelős Állatbarátok Egyesülete 100 ezerre becsülte a kóbor kutyák számát. Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója szerint azonban összesen 400-600 ezer gazdátlan állat lehet ma Magyarországon, ezek egyharmada kutya, kétharmaduk pedig macska.

Ezek az állatok minden esetben az emberi gondatlanság miatt kerülnek utcára. A leggyakoribb ok, hogy a gazdák csak az első fialás után akarják ivartalaníttatni a kutyájukat, viszont a megszülető hat-nyolc kölyökkel már nem tudnak mit kezdeni – mondta lapunknak az állatorvosként is dolgozó szakértő. A másik gyakori eset, hogy az állatot olyan betegség támadja meg, melynek kezelését a gazdája nem tudja kifizetni. Ilyenkor egyszerűen otthagyja valahol az állatot, remélve, hogy mások befogadják majd.

Sérült állatot is befogadnak

Az így hontalanná váló állatok befogása az önkormányzat feladata. Azonban a hivatalosan megadott telefonszámokat sok esetben nehéz elérni, például hétvégén, amikor egy kóbor ebet szeretnénk bejelenteni az illetékesnek.


A gazdák csak az első fialás után akarják ivartalaníttatni a kutyájukat, viszont a megszülető hat-nyolc kölyökkel már nem tudnak mit kezdeni.” – Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója


Budapesten a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság által fenntartott Illatos úti menhelynek van csak ebrendészeti jogosultsága, de emellett még három, civil szervezetek által fenntartott telephely is működik, mely – nem hivatalosan – befogadja az otthontalanná váló állatokat. A hivatalos menhelyeknek ráadásul kötelességük befogadni minden befogott állatot, így ha a férőhely már megtelt, akkor – bizonyos szempontok alapján – a régebbi lakók elaltatásával kell az új ebeknek helyet biztosítani.

Azonban a budapesti Illatos úton található telephelyen is működik az örökbefogadó rendszer, tehát az ide került kutyáknak van esélyük arra, hogy új gazdira leljenek. Nyilván a kölyköknek, a fajtatiszta vagy különleges színű kutyáknak vannak a legjobb esélyeik, de ma már egyre többen visznek haza idősebb vagy sérült, például amputált lábú ebeket is.

Az örökbefogadóinknak azt szoktuk javasolni, hogy többször jöjjenek ki hozzánk, vigyék el a kiválasztott kutyát sétálni, ismerkedjenek meg vele. Ez a döntés ne legyen szerelem első látásra – javasolta Koleszár István.

A szakértő szerint ez fontos, hiszen sok esetben kiderül, hogy az új gazdi nem tud együtt élni a kiszemelt kutyussal. A tapasztalataik szerint így az örökbefogadott állatok 25-30 százaléka végül vissza kerül a menhelyre.

A Rexnél van olyan kutya is, mely már tíz éve él ott – ez esetben Koleszár István szerint az örökbefogadás már inkább stresszt jelenthet az állatnak, hiszen kiszakítják megszokott környezetéből.

Felelős viselkedés kellene

Persze a legjobb az lenne, ha a gazdik valóban felelősségteljes állattartóként viselkednének, és nem tennék utcára a problémássá váló kedvenceiket. Ma már például több szervezet foglalkozik azzal, hogy új otthont keressen azoknak a kutyáknak, amelyeket gazdájuk például életkora vagy egészségügyi állapota miatt már nem tud tovább vállalni. A chip kötelező beültetése is javíthat a helyzeten.

A hazánkban található 2,3-2,5 millió kutya közül eddig körülbelül 1,8 millió állatot láttak el chippel. A gazdik egynegyede tehát vagy nem tud erről a kötelezettségéről, vagy egyszerűen nincs rá pénze – vélekedett Koleszár István, aki szerint érdemes lenne ezeket a tulajdonosokat például kedvezményekkel, információkkal segíteni, hogy tovább növelhessék az azonosítóval ellátott ebek számát.

A kóbor kutyák sorsa

A gazdájuktól elszakadó állatokat először megpróbálják azonosítani a menhelyeken. Ha van chipjük vagy bilétájuk, akkor napokon belül visszakerülhetnek a gazdájukhoz.

Az azonosítóval nem rendelkező ebeknek is van erre esélyük, ha a gazdájuk keresi őket, és esetleg van valamilyen különleges ismertetőjelük is.

Ha a befogott ebet nem lehet azonosítani, akkor a menhelyen – az előírásoknak megfelelően – két hétre karanténba kerül. Ez alatt a kutyán elvégzik a parazitamentesítést, megkapja a szükséges védőoltásokat, és a nőstényeket minden esetben ivartalanítják is.

Két hét után kezdenek a kutyáknak új gazdit keresni. Egy éven belül a menhelyre kerülő állatok hetven százalékénak sikerül is új otthont találni.


Kiss András
(metropol)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: metropol.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...