Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutyások kedvencei. Az Év Kutyabarát Helye 2015 díjátadója

Amikor tavaly még csak kósza ötlet szintjén merült fel bennünk az Év Kutyabarát Helye pályázatnak a gondolata, még nem is reméltük, hogy rögtön az indulás után, 2014-ben ekkora befogadó készséggel találkozunk, mind a kutyabarát helyeket, mind pedig a kutyabarát partnereinket tekintve. Idén a vártnál is nagyobb sikerrel zárult az Év Kutyabarát Helye pályázat.

Azt azért sejtettük, hogy a célközönség, az a 2-3 millió felelős kutyatartó szívesen és örömmel fog szavazni a kedvenc helyeire. Fontos megemlíteni, hogy akik a pályázaton indultak, már nyertek, méghozzá ennek a nagy csoportnak a rokonszenvét és bizalmát.

A pályázat célja tulajdonképpen nem is más, mint hogy minden évben legalább egy hónapra kiemelt figyelmet kapjanak a kutyabarát szolgáltatók és a kutyások figyelmének fókuszába kerüljenek.


Fotó: Vizslafotózás.hu

Az elmúlt évben az előzőekhez képest sokkal több figyelmet kapott a kutyás turizmus és vendéglátás, többek között köszönhetően azoknak a cégeknek és szervezeteknek is, akik az Év Kutyabarát Helye pályázaton is képviseltetik magukat. Hazánkban jó irányba halad a felelős kutyatartás népszerűsítése, melyben nagy szerepet vállalnak a pályázaton induló helyek is, akik tudnak és akarnak is többet tenni a kutyabarát filozófia népszerűsítése érdekében.

A pályázat kategóriáiban több díj is kiosztásra került, minden kategóriában közönségdíj, a kutyabarát.hu zsűrijének díjai, illetve különdíjak is.


Fotó: Vizslafotózás.hu

A pályázat tavaly már kiegészült egy – akkor még spontán módon jött – kategóriával, az Év Kutyabarát Embere kategóriával, melyre idén már kiemeltebb figyelmet fordítottunk. Célunk itt is hasonló, mint az Év Kutyabarát Helye kapcsán, szeretnénk felhívni a figyelmet azokra az emberekre, akiknek a mindennapjaik az állatvédelemről, a felelős kutyatartás népszerűsítéséről szólnak. Akik tevékenységükkel sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a kutyák jobb életet kaphassanak, védik és oltalmazzák őket. Azt gondoljuk, hogy minden évben elengedhetetlen felhívni a figyelmet ezekre az emberekre, akik mindebben részt vállalnak, keményen dolgoznak.

Az összes jelöltnek kiemelt tisztelet jár és a Kutyabarát.hu számára megtisztelő, hogy elfogadták felkérést.

A díjátadó partnere a United Brands Kft. volt, aki Szóráth és Matheus pálinka kóstolóval és Chenet pezsgővel várta a vendégeket. 

Az Év Kutyabarát Helyeit és az Év Kutyabarát Embereit ITT találjátok!


Az egyik nyertes csapat, az Év Kutyabarát Munkahelye 2015-ben, az Insomnia reklámügynökség (Fotó: Vizslafotózás.hu)

Akik nélkül a pályázat nem lett volna sikeres:

– Az első hazai (és egyetlen!) kutyabarát bankhálózata, a MagNet Bank, aki a díjátadó helyszínét is biztosította

– A Travelo.hu-nak, aki a Kutyabarát.hu szállásközvetítő partnere

– A WeLoveBudapest és WeLoveBalaton, akik a kutyabarát vendéglátóhelyeink partnerei

– A Magyar Turizmus Zrt., akik idén csatlakoztak a Kutyabarát.hu partnerei közé és külön köszönet nekik, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a kutyás turizmusra

A zsűritagok:

Kánya Kata: műsorvezető, színésznő, társkereső irodájának vezetője,

Czippán Anett: műsorvezető, a Kutyabarát.hu állandó háziasszonya,

Dr. Vetter Szilvia: a Magyar Turizmus Zrt. Társasági Kommunikációs és Protokoll Iroda vezetője,

Czigány Ildikó: Magyarország első repülőgép parancsnok nője, 2005-ben a Malév első pilótanője,

Sándor Zoltán Attila: Az Év Kutyabarát Embere 2014-ben, a Kőbányai Általános Iskola igazgatója,

Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka: a Kutyabarát.hu alapítója (ügyvéd)

Sziládi-Kovács Tibor: a Kutyabarát.hu alapítója (reklámszakember)


A zsűri (balról jobbra): Czigány Ildikó, Dr. Vetter Szilvia, Czippán Anett, Sziládi-Kovács Tibor, Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka, Kánya Kata és Nózi kutya (Fotó: Vizslafotózás.hu)

Az Év Kutyabarát Helye 2015 pályázaton mindenki nyert.

Barátságot, tiszteletet, megbecsülést. 

 

Képgaléria a díjátadóról

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok