Saját KB bal
Saját KB jobb

Életeket mentett, ezért kitüntették a kutyát

Gazdája kölyökkorától kezdve arra nevelte, hogy kiszagolja a daganatokat. A tehetséges aranyszínű labrador, Daisy, különleges szimatának köszönhetően többek között gazdája életét is megmenthette. Rajta kívül még 551 ember életét mentette meg.

„Évekkel ezelőtt történt, de valószínűleg sosem fogom majd elfelejteni azt a néhány hetet” – kezdte a kutya gazdája, dr. Claire Guest a Daily Mail című lapnak adott interjújában.

„Daisy viselkedése velem szemben egyik napról a másikra változott meg. Először arra figyeltem fel, hogy a mancsát folyton a mellkasomra rakja, majd később az orrával kezdett bökdösni. Valahányszor lelöktem őt magamról, mindig visszajött” – mondta Claire, aki elárulta, kutyája különös viselkedésének köszönhetően jobban odafigyelt magára.

„Néhány héttel később épp zuhanyoztam, amikor a mellemben észrevettem egy aprócska csomót. Legfeljebb egy borsszem nagyságú lehetett, én mégis azonnal orvoshoz rohantam vele.” Az ezt követő vizsgálatok kimutatták, Claire-nek kezdődő mellrákja van. „Elképesztő szerencsém volt, hiszen a korai diagnózisnak köszönhetően már jóval azelőtt megoperáltak, hogy a rák tovább terjedhetett volna” – mondta az asszony.

A tízéves labrador azonban nem csak gazdáját, de további 551 embert mentett meg különleges szimatának köszönhetően. „Hihetetlen, de Daisy orra 93 százalékos pontossággal meg tudja állapítani, hogy valakiben vannak-e rákos sejtek, vagy sincsenek.” Daisyt, aki jelenleg egy 12 kutyából álló csapat kiképzésében segédkezik, nagyszerű eredményei miatt a közelmúltban ki is tüntették.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hir24.hu, Daily Mail

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...