Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutyái mellett meditál Tornóczky Anita

Nemrég nyaki gerincsérv gyanújával szállították kórházba Tornóczky Anitát, aki nem titkolja, hogy voltak pillanatok, amikor üvöltött a fájdalomtól. Azóta szerencsére jobban van, így már az imádott kutyáival is többet tud törődni. – olvasható a sztárklikk.hu oldalon

„Valami nagyon bele nyílalt a nyakamba, és onnantól kezdve a jobb kezem és a nyakam nem nagyon mozgott. Mondták, hogy bent kell maradnom a kórházban infúzióra. A harmadik napon úgy döntöttem, hogy megpróbálok meditatív módszerekkel gyógyulni, amíg nincs meg a végső diagnózis, és nem jutunk el a végső terápiás módszerig. Most a kutyáink mellett meditálok” – meséli Tornóczky Anita, akinek javult valamelyest az állapota. Húszévesen egyszer már volt gerincsérve, de nem ő az egyedüli a családban, aki ezzel a problémával küzd. Korábban a nagymamájánál és az édesanyjánál is diagnosztizálták a betegséget.

Anitát gyermekkora óta foglalkoztatja az állatok védelme, jelenleg összesen öt négylábúval él.
„Az első adandó alkalommal, amikor lett nekem saját lakásom, lett lovam, kutyám, mindenem. Három-négy évvel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy megkértek rá, csináljam a kommunikációját egy akkor alakuló szervezetnek, az Állatvédőrségnek – mondja Anita, aki társaival az elmúlt években több megkínzott négylábú életét mentette meg.

Tornóczky Anita korábban gyakran szerepelt a bulvárlapok címlapján, ám az elmúlt években csak szűkszavúan beszélt magánéletéről.

„Azért nem szeretnék a magánéletemről beszélni, mert annyi változás volt az elmúlt másfél évben, és annyi problémát okozott az, hogy mindig fáziskéséssel jelent meg rólam valami, hogy mire megjelent, már pont nem volt igaz, és ez elég komoly problémákat okozott. Ezért szeretném, ha egyszer nyugvópontra kerülne minden” – fogalmaz Tornóczky Anita.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: sztárklikk.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...