Saját KB bal
Saját KB jobb

(Kutyás) Vers mindenkinek!

Új sorozatunkban olyan ismert és kevésbé ismert költők verseit szeretnénk Veletek megosztani, ami kutyákról szól, illetve valamilyen módon hozzájuk kapcsolódik.

A sorozatot Horváth Piroska „Hűség” című versével nyitjuk meg. Bár Piroska – saját elmondása szerint – nem tartja magát költőnek, „csak írogat”, de méltán indítjuk ezt a sorozatot az ő versével.  Egy verseket megosztó internetes oldalon találtunk rá a versére, amit elmondása szerint egy utcán látott eset ihletett, amikor egy hajléktalan férfi a nagy hidegben kutyáját ölelte nagy szeretettel.

Ahogy Piroska írta nekünk a vers megírásának hátteréről: „Emberek között aligha látni hasonló érzéseket, amit én ott és akkor láttam kutya és ember között! A kutyus a gazdit melengette, a gazdi pedig a kutyáját! Hűségesen!” – köszönjük Piroska  a verset, és bízunk benne, hogy még sok ilyen szép tartalommal bíró, lelket melengető verset oszthatunk meg Tőled.

Horváth Piroska:

Hűség

I.

Kartonpapírágyon, elnyűtt pokróc alatt,
Már álmodni sem mer, szíve fáj – meghasadt.
Kopott, ócska rongyok melengetik testét,
Rég nem látott álmot – nem várja az estét.

Aluljáró hideg, bűzös világában,
Nem hisz már az álmok nyíló virágában.
Megosztja csöpp lénnyel – rideg valóságot,
Emberek közt átélt gonosz gyarlóságot.

Város szélén lelte ágrólszakadt társát,
Loncsos volt, és ázott – felvette az árvát.
Óvta és vigyázta teste melegével,
Megvédte, ha kellett, minden erejével.

Apró kis szőrgombóc, úgy sírt egymagában,
Magához ölelte – nem él majd magányban.
Meleg-barna szemű, zsemleszínű jószág,
Három éve már, hogy útjuk együtt róják.

Vad zivatar tombolt, mindig együtt áztak,
Csontot rágó fagyban összebújva fáztak.
Nyári forróságban üde lombok között,
Bárányfelhőt lesték – rideg világ fölött.

Jó volna repülni habos fodrok hátán,
Nem törődni rosszal, elnyúlni ott kábán!
Forró fürdő után, illatos ruhában –
Nem nyakig merülni ragadós kukában.

Így merengett némán szelíd társa mellett –
Milyen szutykos szegény, ragacsos és vedlett.
Megfürdetné őt is, kikefélné szőrét –
Nagyot nyel, kortyolgat – rossz tablettás lőrét.

Három szikkadt kifli – vasárnapi ebéd,
Ő, jó gazdi lévén – odaadja felét.
Falatoznak némán, aztán összebújnak,
Kartonpapírágyon röpke órák múlnak.

Olvadozó világ – szíve görcsbe rándul,
Minden gondolata keservesen fájdul!
Mi lesz barátjával, ki viseli gondját,
Ki ad neki enni, ki oltja a szomját?

II.

Test a tepsi mélyén – idegenek jöttek.
Elvitték Őt tőle – otthonukba törtek!
Sintér megragadta – tűrte bátran, csendben,
Gazdája sem mozdul – nem hagyhatja cserben.

Ketrecek közt némán – nem vonyít, nem tombol,
Bárányfelhők fodros varázsára gondol.
Érzi még a szagát! – Nincs itt, nem szereti?
Ott egy tányér étel – nem ő adta neki.

Hiánya fájdalmas – nincs már életösztön,
Bűzös, csípős szagok, beton, rácsos börtön.
Menhely rácsa között kopott ajtót leste,
Elnyúlik ott némán – elgyengült a teste.

Eltűnt a jó illat – nem érez már semmit,
Tudja, nem jöhet már – nem is vár már senkit.
Lehunyja a szemét, angyalszárnnyal reppen,
Gazdijához siet – fenn a fellegekkel.

Egy hajléktalan és társa emlékére


(A kép illusztráció, nem a versben szereplőket mutatja)

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok